Legendák, feltevések és tények

A népek eredetéről

A Magyarok őstörténete
A Magyar-Héber kapcsolat

- A tanulmány Hargita Csaba professzor értékes közreműködésével készült -

Bevezető megjegyzések: Döntő erejű bizonyítékok hiányában, jelen tanulmány leginkább feltevéseket javasol, nem végérvényes megoldásokat. Az itt ismertetett tények és a ősi legendába vetett józan bizalom az alapja a szerző által felvázolt feltételezéseknek, amelyek további vita tárgyát képezhetik.

Létezik olyan kapcsolat, amely látszólag annyira különböző népeket köthet össze? Létezik-e kapcsolat a sumérok, hurriták, mittaniak, habirok, hikszoszok, kassziták, káldeaiak, médek, horezmiek, szkíták, masszagéták, alánok, szabirok, avarok, hunok, magyarok, onogurok, kazárok, ujgurok és egy mai európai nemzet között? Összeolvadhattak-e ezek a különböző eredetű - mégpedig kusita, szemita és jáfetita - népek egyetlen mai nemzetbe? A válasz mindezekre a kérdésekre: Igen!
Bizony, a legtöbb fentebb említett nép eltűnt kevés nyomot hagyva maguk után, mégis nehéz elképzelni, hogy óriási birodalmak fölött uralkodó egész nemzetek csak úgy eltűnjenek: vereségük, vagy összeomlásuk után, máshol kell keresni őket, másnéven ismeretesek.
A másik kérdés: Összeköthet-e két mai különböző, távoli nemzetet az emberiség történelmén keresztül egy rejtélyes szál a homályos távoli múltból, az írott történelem kezdete óta? Lehetnek-e ezek ma is szervezett államok, mint egykor, vándorlások, háborúk, elhurcoltatások közepette, "eltűnvén" néha a történelem színpadáról? A válasz ezekre a kérdésekre is Igen!
Ez a helyzet a magyarokkal, Európa "nem európai" nemzetével, és a héberekkel való rejtélyes kapcsolatukkal... Igen, Magyarország nemcsak a zsidó és cigány kultúra fejlődésének egyik legfontosabb központja volt - nem véletlenül -, de az is biztos, hogy jó adag héber vér csörgedezik a nem zsidó magyarok ereiben... több, mint azt gondolnánk.
A kutatás bonyolultsága a témakörök kirakó szerű pontos, részletes tagolását igényli, amit a helyes sorrendbe rakás után megérthetünk.

Eredetmondák

A magyarok eredetére vonatkozó két legendát leszámítva nagyon kevés feljegyzés van a magyarok ókori történetéről, így nézzük meg először ezeket eredetük saját szájhagyományik alapján való megértéséhez. Ez a két beszámoló a Csodaszarvas és a Turul monda. Mindkettő, egy az eurázsiai puszták népétől szokatlan módon, bibliai és ókori mezopotámiai neveket említ! Más ázsiai és európai legendáktól eltérően, amelyek tartalmazhatnak néhány a közel-keleti legendákkal közös elemet, de általában teljesen más nevekkel élnek, a magyar beszámolók megőrizték az eredeti neveket.
A Csodaszarvas mondája a magyarok eredetét három nép, a hun, magyar és alán nép összeolvadásának tulajdonítja. Mivel az alánokat a jászokkal és roxolánokkal együtt a korai jelentések masszagétáknak, míg a későbbiek szarmatáknak tartják, az alán, jász, roxolán és masszagéta elnevezések a tanulmányban ezentúl szarmataként lesznek megemlítve a könnyebb érthetőség kedvéért, kerülve a rokonértelmű, vagy rokonértelműnek tűnő kifejezéseket, hacsak részletezés miatt nem szükséges. Ezeket az asszír krónikák a Moskival, és a bibliai Mésekkel azonosítja. Részletesebb információkért a témában lásd Eurázsiaiak és Szarmaták (térkép angolul).
A legenda Tanával nyit, aki kétségkívül a sumér Kish (Kush) városa beli Etanával azonos és aki megegyezik a bibliai Kússal, Nimród atyjával - a kúsi szkítáknak szintén volt egy Kus-Tana nevű ősük. A sumér Etana volt az első földi hatalmasság, aki az egekbe akart jutni, és meg is tette. Ez a történet egybeesik a Nimróddal kapcsolatos bibliai beszámolóval, habár valószínüsíthető, hogy Nimród a Bábel Tornyának építését apja nevében kezdte meg, a babilóni legendával összeegyeztethetően, amelyben Babilon alapítója Bél, Ninus (Nimród) apja, aki az első király volt. A magyar beszámolóban Tana fia Ménrót, vagy Nemere (Nimród), akinek ikrei Magor és Hunor. Nimród feleségének a neve, Anuta/Bau, a magyar változatban is hasonló, Enéth/Boldogasszony. Az asszír beszámolók hivatkoznak arra, hogy Nimródnak iker fiai voltak, akik közül a egyiknek Magor volt a neve, megerősítve a magyar legendát.
A legenda azt mondja, hogy Hunor és Magor egy űnőt üldöznek, amely idegen földre vezeti őket, ahol aztán nyomtalanul eltűnik. Az elkeseredett vadászok azonban két nővérrel találkoznak, a szarmaták hercegnőivel, akiket elrabolnak és elvesznek feleségül, így lettek a hunok és magyarok ősei. Az űnőnek a szkíta mitológiában is fontos szerepe van, a szkíták szerepét a későbbiekben vizsgáljuk meg. Figyelemre méltó, hogy a magyar legendában Ménrót/Nemere fiai vadászok voltak, és Nimródot a Biblia "hatalmas vadászként" írja le (Teremtés 10:9). Sumér neve, jobban mondva címe, Nimb-ur-ság, ami azt jelenti: "A Párducok Ura", amelyet a magyarban úgy is kifejezhetünk: "Párduc Uraság", a Bibliában lejegyzett héber névvel megegyezően, ahol a "nimra" szó leopárdot jelent, kombinálva a "rad" igével, amely azt jelenti "legyőzni". Ezért a sumér név első fele a héberre emlékeztet, míg a második tag kifejezetten hasonlít a magyarra. Az is ide tartozik, hogy Nimródnak le kellett győznie a leopárdokat, hogy "hatalmas" vadász lehessen: ezt a címet általában, hibásan, leopárd vadásszal azonosítják, valójában a párducok ura, vagy legyőzője arra utal, hogy képes volt megszelidíteni ezeket az állatokat, hogy értékes segítségként alkalmazhassa őket vadászatok során. Valóban, Közép Ázsia (ahonnan a magyarok Európába érkeztek) királyai és előkelői kiképeztek párducokat vadászathoz. A párducbőr hagyományosan az egyik legértékesebb ruhadarabnak számított a magyar királyok között, felidézve azt a divatot, amelyben magát Nimródot is ábrázolták. A történész Yosef ben-Gorion ha-Kohen, vagy Joszippón, azt tartotta, hogy Ménrót azonos az első egyiptomi királlyal Menesszel, amely később a mezopotámiai Nimród alakjába hagyományozódott, míg felesége Enéth az egyiptomi Neith istennő.
A második beszámoló a Turul monda, egy mítikus madár amely azonos a sumér Duguddal, amely úgy a hun Attila, mint az Árpád háziak jelképe. Ez a történet Emeséről, a sumér hercegnőről, aki egészen addig szűz volt, amíg a Turul alá nem szállt az egekből, hogy megtermékenyítse őt. Emese felesége volt Ügyeknek, a szkíták királyának, Magóg vonalán - megegyezve az asszír krónikákkal, amelyek arról számolnak be, hogy Magóg a szkíta nemzet alapítója Észak-Mezopotámiában. Emese méhében megfogant Álmos (Árpád apjával, Attila leszármazottjával megegyező név), és álmában látta utódát, mint egy nyugat felé egyre növő folyót, amely áthág a hegyeken és amelyből a hatalmas arany fa sarjadt, egy olyan dinasztiát jelképezve, amely egy távoli földön uralkodik nyugaton. Ez a történet felidézi a méd király Istumegu (Asztagész) álmát lányáról, akinek méhéből folyó fakadt, amely elárasztotta az egész földet, második álmában pedig szőlőt látott nőni lánya méhéből, ez hatalmas fává nőtt amely betakarta az egész földrészt. Ezeket az álmokat úgy értelmezték, mint a lánya vonalán származó birodalom alapító királyi dinasztiát, amely meg fogja fosztani őt trónjától. A párhuzam a két monda között csodálatos. Igen, van kapcsolat az ókori médek és a magyarok között, amit a későbbiekben nézünk meg részletesebben.
A történet legfőbb jellemzője, amely megmagyarázza a magyarok sumér eredetét az, hogy Álmost sötét bőrűnek, fekete szeműnek, tehát kusitának írja le. Nevét, pedig azért kapta, mert anyja álma szerint fogant.
A legáltalánosabban elfogadott nézet, a Finnugor származás elmélet ellenére, amelyet főként az osztrákok támogattak politikai okokból tény, hogy a magyar mondák kétségbevonhatatlanul mezopotámiai eredetűek és, hogy a magyar nyelv bizonyítottan kulcsfontosságú lett a sumér írások megfejtésében teljesen más irányba viszik a kutatásokat. A magyarok jóval a Kárpát-Medencében történt letelepedésük előtt már rovásírást is használtak. Bár a nyelv csupán egyetlen mérlegelendő elem, mivel ennél sokkal döntőbbek is vannak, például kultúrális jegyek és a magyar hitvilág, amelyek éles ellentétet mutatnak az Ugor-Finn népekkel és váratlanul közelebb állnak az ókori közel-keleti, bibliai népekkel.
A magyar történelmen átvonuló ismétlődő jellegzetesség a kettősség - a a hatványon: mindig két fajta alkot egy szoros egységet, egymást kiegészítve, mint férfi/nő, fekete/fehér, észak/dél, kelet/nyugat két enikai egységben amelyek időről időre változnak, olyan bonyolulttá válva, amely sok különböző elméletnek adhatott így teret az eredet kérdésében. Ez a kettősség, amely először az első legendában kerül kifejezésre, az iker Hunorról és Magorról, a mai magyarság két legjelentősebb ősének alakjáról, mégpedig a hunokról és a magyarokról, a legősibb idők óta jelen volt: az első ilyen pár a sumérok és a szkíták voltak. A két elem közötti szoros egymásrautaltság miatt a sumérok előtt  meg kell vizsgálnunk a szkíták kérdését, az átfogó kép érdekében.

Az Ősi Szkíták

Ahogy azt már az Eurázsiaiakról (térkép angolul), írt tanulmányban említettük, nem könnyű meghatározni kik is voltak az igazi szkíták, mivel a kifejezést a külsőleg hasonló, bár különböző népek megjelölésére használták. Ezt a zavart leginkább a görög történetírók okozták, akik előszeretettel teremtettek mítoszokat és fantáziaszülte meséket a közép-keleti népekről, akiket nem értettek igazán - egy szép példa erre a valójában nem is létezett asszír "Szardanapalos"  király szeszélyességéről írt jegyzetek, amelyek négy királyhoz (II. Asszurbanipal, Asszur-etif-ilani, Samassumukin és Szinsariskun) köthető néhány valós történelmi tény keveréke, mégis egyetlen egyhez kapcsolják néhány olyan furcsaságot is hozzáadva, amelyek egyáltalán nem jellemzőek az asszírokra. Maga a Szardanapalosz név is torzítás, amely sokkal inkább egyezik Asszur-dan-apallal, vagy Asszur-dan-aplival, aki egy évszázaddal korábban élt, valós neve pedig Asszur-Dán volt (az "-apal", vagy "-apli" végződést néhány törtnetíró biggyesztette oda). Így, a klasszikus görög történetírókat idézve nem szabad elfelejtenünk, hogy nem görög témákban nem igazán megbízhatóak. A magyar tudós, Mészáros Gyula meg is említi ezt a tényt: «Általános tévedés a szkítákat irániaknak nevezni amiatt, hogy a görögök a szkíta nevet használták azután is, hogy az észak-mezopotámiai és anatóliai szkíták eltűntek, akiket a íráni szarmaták legyőztek és magukba olvasztottak. Bár a legyőzött azonosítása a legyőzővel általános, mégis pontatlan. Ez után az esemény után a görögök elméjében akkora zűrzava támadt korábbi északi szomszédaikkal kapcsolatban, hogy ezt a kifejezést alkalmazták minden más nomád, lovas, hasonló külső szokásokkal rendelkező népre is, beleértve a szarmatákat, hunokat, türköket, később még a germán törzseket is. Ez a folyamat csak hosszú idő alatt történhetett meg, amikor a "szkíta" a lovas nomádok általános megnevezése lett. Az eredeti szkíták azonban nem voltak noádok, hanem városlakók voltak, hajósok, művészek és kereskedők, ami lenyűgözte az első görögöket. A későbbi ál-szkíták gyakran másolták le néhány műalkotásukat, de csak silány másolatai voltak az eredetinek». Habár a legtöbb információnk a szkítákról a görögöktől származik, próbáljuk meg következetesen értelmezni őket, hitelt adva nekik, mivel valós tényeken alapulnak.
Hargita Csaba néhány klasszikus történetírót idéz:
Iustinus Világkrónikája: «... A szkítákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a szkíták és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől».
Trogus Pompeius (a szintén Iustinusnál fönnmaradt töredékben): «A szkíták ezerötszáz éven át minden más nép előtt birtokolták Káldeát (Mezopotámiát) s ők a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomia­kat is felülmúlják».
Plinius római történetíró (Kr. u. I. század): «A perzsák által szakának nevezett szkita népet általában a hajdani arameusokhoz legközelebbi nemzetnek tartják» (Historiae Naturalis, VI. könyv).
Kik ezek a "szkíták", aikről a történetírók szólnak? Nem Hérodotosz és Diodorus Siculus szkítái, akik a mai Ukrajna területén telepedtek le, mindaddig, amí a szarmaták le nem győzték őket, azaz a történelem (jogosan, vagy megállapodásból így nevezett) "eredeti" szkítái, hanem egy másik nép, amely ezekkel a szkítákkal ugyanazon a területen osztoztak: a szabirok. Figyeljük csak meg a következő állításokat a fentebb említett feljegyzések közül: "a szkíták és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől" és "minden más nép előtt birtokolták Káldeát (Mezopotámiát)"... Világos, hogy ezek az írók mindenképp a sumérokra gondolnak, akik tulajdonképpen a legősibb civilizációt alapították Dél-Mezopotámiában, azaz Káldeában. Úgy is szólnak róluk, mint "az arámihoz régiségben legközelebb álló nép": amit azonban nem nemzeti, hanem földrajzi értelemben kell venni, mivel az tudott, hogy a arámiak szemiták. Ez a meghatározás a későbbi időkre vonatkozik, a korábbi akkádok helyett, akik a Káldea első szemita lakói voltak osztozva rajta a sumérokkal. Így a szkíták mindenképp vagy maguk a sumérok, vagy északi  társaik, a szabirok, a régió és törzs más népeit is magukba foglalva, mint hurriták/mitanniták, szarmaták (abban az időben masszagéták), togarmiták és még hettiták is.
Van még egy, általában "szkítának" tartott nép, az asszír krónikák "Askuzái" és ezek azok a "szkíták", akikről Hámori Frédi a következőket állapítja meg: «Cyaxares volt a következő méd uralkodó (625-653 Kr.e.) aki a káldeai Nebupolasszárral az asszírok ellen szövetségre lépett. Támadásuk sikertelen volt, részben mert a Madyák alatt szolgáló szkíták az asszírokkal rokonszenveztek. A szkítákat rendesen ki is fizették. A kapott asszír királyi jegyesel és a szokásos földekkel és jóléttel vele együtt». Nem a szkíták azok, akiket az asszírok Ukrajna területéig szorítanak vissza, hanem a Biblia "askenáziai", akik eljegyezték magukat az asszírokkal a határt a betörő szkíták elleni védelem érdekében. Ők voltak a skandinávok és a rusz ősei, akik a kezdeti időszakban valószínűleg közel álltak a magyarok őseihez is, ahogy azt vezetőjük rejtélyes neve is sugallhatja: Madya, a név ami Madja földjét idézi, amit a későbbiekben fogunk jobban foglalkozni, lehetséges azonosságát a magyar névvel.
Szubartu a jáfeti népek eredeti letelepedési területe is volt, minden szkíták atyját, Magógot is beleértve. Ez a terület a sumér király Nimród hatalma alatt állt, ahogy az a Teremtés Könyve 10:10,11-ben is áll, hogy királyságát a később asszíriaként ismert területre is kiterjesztette. Nagyon is elképzelhető, hogy a jáfeti nemzeteket egy kúsita király legyőzte, mivel erre az örmény hagyomány is utal eponymous hősükre, Tógarma fia Haikra, aki megszabadította népét Nimród uralma alól. Tehát egyáltalán nem lehetetlen, hogy Magóg népe egykor sumér, netalán magyar "Magor", Nimród feltételezhető fiának uralma alatt állt, akit Magóggal azonosítottak, Jáfet fiával, habár máshonnan származott.
A sumérok által Subar-Ki, vagy Subar-Tu néven ismert föld lakosai a hurriták voltak, akiknek nyelve a szanszkrít legősibb formája - következésképp minden indoeurópai nyelv anyja. Így a hurritákat nem lehet közvetlenül a magyarokhoz kapcsolni. Nem az egyetlen nép voltak a térségben és nyelvükben is sok a ragozó sumérral és elámitával közös szó. A hurritákat a mitanniak támogatták (vagy legyőzték) akik a hurriták előkelői lettek, pontosan ahogy a káldeaiak, vagy mágusok más államokban, ahogy azt később még látni fogjuk. Ugyanaz a terület több néven is ismeretes volt, a hivatkozásként használt néptől függően: asszír iratokban "Sapar-daként" említik, az egyiptomiak "Magornak" nevezték őket, perzsa feljegyzésekben pedig "Szabarda" és "Matiéna/Mada" néven ismeretesek, míg a bibliai Hárán egyértelműen a hurritákhoz köthető. A görög források ezekre a népekre Szapir/Szabir, Makr/Magar és Matiéna néven hivatkoznak. Mindezen kifejezések két magyar törzs megnevezését mutatják: szabirok és magyarok. Ezek a nevek ettől függetlenül jelölhetik egy és ugyanazon nemzet két ágát. A szabir tűnik a legrégebbinek, amelyből a szarmaták is származnak, akik Közép Ázsia kietlen területeitől Euróa szívéig éltek. Még a Szibéria "szibir" nevét is nekik tulajdonítják, de a mai magyarország nyugati felének római kori neve is "Sabaria" volt, ahol kétséget kizáróan szarmaták, jászok éltek. Az író Gyárfás István "A jászkunok története" első kötetében azt írja, a görög földrajzi író Ptolemaiosz megemlíti, hogy a mai Szombathely területén jászok éltek. A jászokat a rómaiak szabir, vagy szavir néven ismerték. Bizánci dokumentmok az Árpádtól származó Termatsu herceggel kapcsolatban jegyzik meg, hogy a magyarok legősibb neve "asphaloi sabatoi" volt, felidézve az ókori mezopotámiai Szubar-Ki, vagy Szubar-Tu nevet, míg Aszfali az asszíriai a Zab folyó alsó folyásáak arab neve. Hargita Csaba egy másik lehetséges magyarázatot javasol: ha a magyarok magukról szóltak saját nyelvükön, akkor mondhatták azt is "azféle szavárdok" (vagy "azféle szubar-tui"), ahogy az általános volt régebben, a személy azonosításakor. Ezt a görög fül "aszfalü szavartüként" is hallhatta.
Mitannival kapcsolatban, az észak mezopotámiai terület Mada/Mata/Madja néven is ismert volt (nem keverendő össze Madajjal, a médek földjével, amely Asszíria keleti határain túl terült el). A "mat", "madh", "madj" szó jelentése ország, vagy megye a sumérban, szabirban, pártusban és más rokon nyelvekben, de az asszírok, egyiptomiak ugyanebben az értelemben használták. Fontos megjegyezni, hogy a ezekben a nyelvekben a "dh", vagy "dj" hangzók megegyeznek a mai magyar "gy"-vel, a magyarban pedig a megye szó a mai napig ugyanazt jelenti, mint régen. Ha pedig a kifejezés generációkon át fenn tudott maradni, akkor a magyarok Mitanni ősi törzse. Mada, vagy Mitanni területét néhány egyiptomi dokumentum Magor néven említi. Számos egyéb nyelvészeti bizonyíték van a mai magyar és a sumér/szabir nyelvek rokonságára. Például a hurrita/szabir nyelvben a "tarshua" (e.: társua) szó jelentése "minden ember", míg a sumérban a "shag" (e.: ság) szót, magas vagy főemberekre megjelölésére használták. A magyarban, a kettő kombinációja is fellelhető a "társaság" szóban. De a ló, harci mén, szekér szavaink ugyanúgy megtalálhatóak az észak-mezopotámiai nyelvben.
Így, a magyarok szkíta ősei szoros kapcsolatban állnak az ókori mitanniak leszármazottiaval.

Suméria, Káldea

Hérodotosz megjegyezte, hogy a szarmaták a szkíta férfiak és az amazonok (legendás női harcosok) leszármazottai, és a szarmata asszonyok megtanulták a szkíta nyelvet, de a férfiak nem tanulhatták meg a nők nyelvét. Ez eléggé valószínűtlen, habár Kína Hunan tartományában egy rejtjelkulcsot, a "nushu"-t, csak nők ismerték, akik ezt csak lányaiknak tanították meg, ez azonban nem beszélt nyelvnek tűnik és semmiképp sincs bizonyíték arra, hogy ilyen furcsaság létezett volna a szarmaták között. A görög történetíró megjegyzése talán azon az ókori mondán alapul, a Turul legendával, vagy inkább annak női főhősével, Emese hercegnővel kapcsolatban:
Érdekes, hogy a sumérok magukat és nyelvüket emegirnek (a magyarra, illetve az egyik honfoglaló törzsre - megyer - meglepően hasonlító szó), míg országukat Kienginek hívták. A sumérnak két dialektusa volt, az emegir "a férfiak nyelve", és az emesal "a nők nyelve", az északi és déli dialektusokként azonosítva. Hargita Csaba szerint elképzelhető, hogy az "amazonok" Emesével, illetve az emesal nyelvvel hozhatók összefüggésbe. Így az amazonokról és rejtélyes nyelvükről szóló legenda a sumér mítosz a görög képzelet által továbbfejlesztett változata.
Ez a helyzet a sumér-mitanni kapcsolatokra is alkalmazható (emeshal/emegir-madja), mint a korai magyarok két ága.
Ahogy Subartuban különböző, nem rokon népek éltek együtt, addig Sumérban egy nép emelkedett fel, a szemita akkádok, azaz az asszírok, és a héberek ősatyái Sumérban születtek. A magyar-zsidó összefüggés a káldeusok Urjában kezdődik, Ur haKaszdimban, a Biblia szerint. Kik voltak ezek a káldeusok Ábrahám idejéből? Számos tudós kétkedik a bibliai dátumok pontosságát illetően, mivel a káldeusok (az Új Babiloni birodalomból) még a Kr.e. 11. században sem voltak ott, csak egy évezreddel később. A Biblia azonban az mondja a káldeusok Urjában, Ur haKaszdim, és Ábrahám idejének kaszdijainak nem feltétlenül az általunk ismert káldeusokat kell jelentenie, de nagyon is alkalmazható a sumérokra. Másrészt a sumér nevet is mások adták nekik önkényesen és nem önmaguk., azt is láttuk, hogy a szkíta nevet számos különböző népre alkalmazzák. Vannak bizonyítékok arra, hogy a káldeus név a babiloniakra vonatkozott, ielőtt a káldeusok a Kr.e. 8. században elfoglalták volna a várost, és a Kaszdim, vagy Kasdim nevet csak ezután használták az uralkodóik, esetleg egy különleges társadalmi réteg megnevezésére, ahogy ezt később látni fogjuk.

Következéképp, akiket az ókori izraeliták kasdimnak hívtak, nem csak egy, jól meghatározható népet jelöl. Ezek szemita akkádok is lehetnek, akár Ábrahám. Habár Ábrahámot nem nevezik egynek a kászdik közül, hanem felszólították, hogy hagyja el a várost ahol lakik, ami a kászdiké. Őt tulajdonképpen a kezdetektől fogva "habirnak" (Teremtés 14:13.) hívják, és sosem káldeusnak, testvérei pedig arámiak (Teremtés 25:20.), bizonyítva, hogy ők szemiták.
Útban Kánaán felé Ábrahám és családja megáll Háránban, a hurriták és mitanniak földjén. Lényeges, hogy akkád létükre szerettek az éppen csak maguk mögött hagyott sumérokkal rokon népek területein élni. Gyakorlatilag Ábrahám családjának nagyrésze ott is maradt, nem követték őt az Ígéret Földjére. Ragaszkdása szemita vérvonalához nylvánvaló azáltal, hogy nem akarta, hogy utódai mások fiaival házasodjanak, mint saját atyáik leszármazottai - testvérei is meg akarták tartani vonaluk tisztaságát; ennek ellenére az akkád habirok láthatóan jól érezték magukat a sumér/szubar környezetben, pont ahogy sok zsidó és roma érzi otthon magát évszázadok óta Magyarországon.
Ábrahám  Kánaánban telepedett le, de kapcsolatban maradt családjával Aram-Naharayimban. Egyiptomba is ellátogatott, ahol idővel utódai is megfordultak. Őt az egyiptomiak egyértelműen apirként azonosították, de azt tudjuk, hogy az apir kifejezés nem egy jól meghatározott nemzetiséget jelölt, hanem sokkal inkább társadalmi helyzetet; ezt a szót általában szemita törzsekre használták, de magába foglalhatott nem szemitákat is - mint például a cigány kifejezés, ami többnyire romákat jelöl, de nem kizárólag, vagy épp a kozák, amit általában az oroszokhoz kapcsolnak, de egyáltalán köthető csak egyetlen nemzetiséghez. Így Ábrahám, nemzetiségét tekintve akkád volt, ugynakkor héber. Mindezeken felül eredeti hazája és a családja Háránban maradt tagjaival fenntartott folyamatos kapcsolata miatt kaszdi is. Fia, Izsák és unokája Jákob szorosan ragaszkodott szemita vonalához, unokatestvéreiket véve feleségül. Ezután Jákob és egész családja hosszú időre Egyiptomban telepedett le.
Izrael Egyiptomból való kivonulása idején egy rejtélyes nép bukkant fel Meopotámiában: a kassziták (kaszu). Mindmáig ismeretlen helyről származnak, majd miután elvesztették Babilon feletti uralmukat a Zargosz hegységbe vonultak vissza és további trténelmük ismeretlen. Nagyon valószínű, hogyék és nem az új-babiloni káldeaiak azonosak a kaszdikkal. A kassziták véletlenül a sumérhoz hasonló nyelvet beszéltek, ha nem ugyanazt, és taln pontosan ők a sumérok, akik a földjüket jöttek visszafoglalni miután az akkádok hosszú évszázadokkal korábban kitelepítették őket. Ezután Sineár földje már nem független városállamok halmaza volt, hanem központosított királyság, ezért saját fővárost alapítottak, Dur-Kurigalzut. A kassziták remek lovasok voltak, amely tulajdonság leginkább megkülönböztette az észak mezopotámiai népeket, pontosabban a Szubartu/Mitanni földjén élőket, akik szoros kapcsolatban álltak a sumérokkal a legkorábbi idők óta. Tulajdonképpen a Zargosz térségében létrejöhetett egy szövetség az északi és dél népek között, amelyről a későbbiekben fogunk beszélni. Egy-két kasszita király nevének esetében, amely ek egyértelműen indik (például Surias = Surya, Maruttas = Marut, Inda-Bugas = Indra-Bhaga), elfogadhatjuk a hurriták és talán a médek hatását is rajtuk. Ilyen szövetségek sumér/szabir és indoárja népek között nagyon gyakorinak tűnik, és egész Mezopotámia felett megszerezték az uralmat: a kasszita királyság 90 évvel megelőzte a Mitannit és 90 évvel túl is élte.
*
Ezen a ponton a kassziták másik neve, káldeai és a sumérokkal való kapcsolatuk lehetővé teszi, hogy érveléseinket újra összefüggésbe hozzuk a magyar-héber kapcsolattal.
A kassziták bukását követő 130 évben Babilon felett uralkodó dinasztia neve káldeai, vagy káldeus, amelyhez Nagy Nabukodonozor is tartozott. Vizsgáljuk meg kik Dániel könyvének káldeusai:

"Ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szép arcúak, fogékonyak minden bölcsességre, taníthatók az ismeretekre, megértik a tudományt, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában szolgálatba álljanak. Meg kellett őket tanítani a kaszdik írására és nyelvére is". (Dániel 1:4)
"Ekkor azt mondta a király, hogy hívjanak mágusokat, igézőket, varázslókat és csillagjósokat [kaszdik], hogy mondják meg: mi volt a királynak az álma. Azok eljöttek, és a király elé álltak... A csillagjósok [kaszdik] így szóltak a királyhoz - arámul: Király, örökké élj! Mondd el az álmot szolgáidnak, és mi megadjuk a magyarázatát. A király válaszolt, és ezt mondta a csillagjósoknak [kaszdik]: Ez az elhatározásom: Ha nem adjátok tudtomra az álmot és magyarázatát, akkor darabokra vágnak benneteket, házaitokat pedig szemétdombbá teszik". (Dániel 2:2,4,5)
"A kaszdik (csillagjósok) így válaszoltak a királynak: Nincs olyan halandó a földön, aki a király kívánságának meg tudna felelni. Nincs is egy olyan nagy és hatalmas király sem, aki ilyen dolgot kérdezett volna mágusaitól, varázslóitól vagy csillagjósaitól [kaszdik]". (Dániel 2:10)
"Amikor eljöttek a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a csillagászok [kaszdik], elmondtam nekik az álmomat, de ők nem tudták nekem megmagyarázni". (Daniel 4:7)
"A király hangosan kiáltozott, hogy vezessék eléje a varázslókat, a csillagjósokat és a csillagászokat [kaszdik]. Azután így szólt a király a babiloni bölcsekhez: Akárki legyen is az az ember, aki elolvassa ezt az írást, és meg tudja nekem magyarázni, az bíborba öltözhet, aranyláncot kap a nyakára, és rang szerint harmadik lesz az országomban... Van országodban egy férfi, akiben szent, isteni lélek van. Atyád idejében őt úgy ismerték meg, mint akinek világos értelme van, és olyan bölcsessége, amilyen az istenek bölcsessége. Atyád, Nebukadneccar király a mágusok, a varázslók, a csillagjósok és a csillagászok [kaszdik] elöljárójává tette igen, a te atyád, ó király!". (Dániel 5:7,11)

Nyílvánvaló az eredmény, hogy a káldeusok (kaszdik) nem népcsoport, hanem egy a mágusokhoz, varázslókhoz, jövendőmondókhoz és igézőkhöz kapcsolódó társadalmi réteg, vagy kaszt, akik tulajdonképpen asztrológusok, ahogy a mágusok Perzsiában. Talán más népcsoporthoz tartozhattak, saját nyelvük "a kaszdik nyelve" miatt, de a királlyal arámiul beszéltek, Babilon asszír nyelvén.
Így a város korábbi uralkodóihoz köthetők, akiket az új-babiloni királyok képességeik miatt állítottak vissza pozíciójukba. A legvalószínűbb elmélet, hogy miután a kasszitákat az asszír-elámi seregek legyőzték és Isin II. dinasztiája került hatalomra, ezek a Zargosz hegységbe vonultak vissza, ahol a régi sumérok is letelepedtek, miután a szemiták teljesen átvették a hatalmat egész Mezopotámián, eltűntek a történelem színpadáról. Amikor a II. dinasztia végéhez közeledett, a "káldeai" dinasztia vette át a helyét... de hogy kik is voltak pontosan ezek a káldeusok, és honnan is jöttek, a mai napig vita tárgya. Az általánosan káldeusnak tartott népek tulajdonképpen az asszírok déli szárnya, az ősi akkádok leszármazottai, egy szemita nép, amelyhez a királyi ház tartozott. Ez volt az asszírok által kaldunak ismert föld, amely talán Sineárral azonos, az őslakos sumérokat figyelembe véve. Így nagyon elképzelhető, hogy a babiloni asztrológusok sumérok voltak, mégha a nép és a király nem is, akiknek nyelve az arámi volt, amely ugyanúgy szemita, mint a héber. A rejtélyes kaszdik nyelve nem lehetett más, mint a sumér. Ők voltak a vallási hatalom őrzői és tény az is, hogy a babiloni misztériumok a Nimród legendákon alapulnak, akit Merodakh/Márduk néven istenítettek, és Nimród sumér volt.
A héberek jelenléte ebben a körben nem szokatlan, mivel indig nagyra tartották őket prófétai képességeik miatt - még Nabukodonozor király első cselekedete is az volt Jeruzsálem bevétele után, hogy fiatal izraelitákat nevezett ki kaszdimoknak, és Dánielt magát is rab-mágus rangra emelték, a mágusok fejének. József egyiptom egyik bölcse volt és jósnak tartották (Teremtés 44:15.) Dániellel még legalább három zsidót neveztek ki kaszdinak: Hannaniás (Sedrák), Mishael (Meshakh) és Azáriás (Aved-Nego). Dániel könyvéből így megérthetjük, hogy a káldeusok olyanok voltak, mint a perzsa mágusok, egy társadalmi réteg amelybe különböző nemzeti háttérből elfogadtak bárkit, ha betöltötték a különleges elvárásokat és átmentek egy beavatási szertartáson. Ez a szellemi fejlődés amely a héberek esetében különleges módon történik, így tölthetettek be közűlük sokan fontos pozíciókat a királyi udvarokban csakúgy mint demokratikus intézményekben a történelem során.

Az Összetett Észak

Dél-Mezopotámiát sok különböző, egymástól független eredetű nép lakta, és az új-babiloni időszakban azt látjuk, hogy egy szemita dinasztia urala alatt a korábbi sumérok, mint egy a királyhoz közeli nagyon befolyásos réteg, ugyanúgy ott vannak, annyira, hogy a dinasztia magát róluk nevezi el, káldeusnak.
Északon a helyzet még összetettebb, ez a föld nemcsak az asszír állam központja (szemita), de az indo-árja nyelvek szülőföldje is (a szanszkrit hurriták által beszélt ősi formája), és ugyancsak őshazája a nem árja eurázsiai népeknek is. Egy ilyen bonyolult helyzet igazolja a történetírók is tudósok közötti zavart és ellentmondásokat, amely a népeket általában a nyelvvel azonosítja és következésképp zsákutcába viszi kutatásaikat.
A korai időszakban itt találjuk Hanigalbat egyesült hurrita-mitannita királyságát: korábban már említettük az ősmagyarok lehetséges azonosságát a mitannitákkal, akiknek országa a hurriták területén Magor/Mada/Matiene/Subartu/Saparda néven volt ismeretes. Ugyaígy tudjuk az is, hogy a magyarok nem indo-árják és nyelvük ragozó, nem indoeurópai. Ókori dokumentumok szerint Mitanni yelve hurrita volt: egyértelmű bionyítékok vannak a mitnnita dokumentumok indi szóhasználatra; a mitnnita szerződések istenei tipikus védikus istenségek: Varun-a és Mitra, Indra és N-satyau; mindehhez jön a mitannita királyok és az arisztokrácia számos nemesének a neve, amelyek tisztán indik: Barattarna, Saussatar, Artatama, Suttarna, Tusratta (Dusratta), Sattvara (Sattiwaza), Varashatta, mindegyik kétségtelenül szanszkrít név. Más mitannita szövegekben indi szám és szín nevek kerülnek elő. Mi történt hát a feltételezett magyarokkal? A legvalószínűbb magyarázat: látthattuk, hogy a Babiloni "káldeus" királysága szemita ország volt, amelynek lakói és uralkodóháza babiloni volt (pontosan dél asszírok), a hivatalos nyelv pedig az arámi volt, a legbefolyásosabb osztály azonban a kaszdik voltak, akik megtartották titokzatos nyelvüket, amely nagy valószínűséggel a sumér volt. A sumér vallást vették át a szemita akkád/asszír/arámi népek is, amely eredetileg egyistenhit volt. Hasonló helyzet állhatott elő a rejtélyes hurrita-mitanni királyságban is, amellyel kapcsolatban a tudosók a mai napig nem tudtak határozottan állást foglalni a két nép kapcsolatát illetően, hogy a mitanniták a hurritákat leigázói voltak-e, vagy csupán uralkodó osztályuk megnevezése volt. A legvalószínűbb feltételezés, ogy a mitanniták ellenőrzésük alá vonták a hurrita területeket pontosan úgy, ahogy az izraeliták tették azt Kánaánnal: úgy tűnik a hurritáknak nem volt egységes állama, hanem saját önkormányzó törzsi közösségekben éltek - némelyik még a Kánaán földjén is élt (heviták, jebuziak) és egy másik, délebbre eső országban, a Szeir hegye környékén, amelyet az edomiták gőztek le. A mitanniak tehát elfoglalták a hurrita területeket Szubartuban, biztos államba kovácsolva őket, amely képes volt ellenállni a szomszédos hettitáknak és asszíroknak, szövetséget kötve Egyiptommal. Egy ilyen országban természetesen a többségi népesség nyelvét használtákés még az uralkoók is szívesen vehettek fel hurrita neveket, vagy a vallást, ahogy különböző népek és etnikumok felvették a kereszténységet és nyugati neveket, vagy az iszlámot és arab neveket. A másik lehetőség, hogy a mitanniták voltak a kaszdik, nem a királyi család, hanem a legbefolyásosabb társadalmi osztály, habár ez nem vonatkozhat erre az időszakra, csak egy későbbire talán, miután a mitannita királyságot elpusztították az asszírok.
Az asszírok egy új népcsoportot honosítottak meg a hurriták földjén, az Északi Törzsekből elhurcolt izraelitákat:
"Hóséa uralkodásának kilencedik évében elfoglalta Asszíria királya Samáriát, Izráelt pedig fogságba hurcolta Asszíriába, és letelepítette őket Halahban és a Hábórnál, Gózán folyójánál, meg a médek városaiban" (2.Királyok 17:6.). Létezik néhány ellentétes vélemény az Írásokban említett helységek pontos helyét illetően,  Balkh-kal, Khyber Pass-szal, BUharával, vay éppen a Kaukázussl és a Volga medencéjével azonosítva őket, ahol Szamara és Kazany városok Szamáriára és Gózánra emlékeztetnek, azonosítások, amelyek ha helyesnek bizonyulnának, megkönnyítenénk dolgunkat, hiszen ezek azok a területek, ahol a magyarok bizonyíthatóan régóta laktak. Mégis azt javaslom hagyjuk figyelmen kívül mindezen feltételezett azonosításokat és kövessünk egy sokkal következetesebb irányt. Habár biztos, hogy az asszírok hódításaikat a kaukázuson túli területekre is kitejesztették, de az is meg van írva, hogy
"Ezért került fogságba Izráel a maga földjéről Asszíriába mindmáig" (2.Királyok 17:23.), és ez azt sugallja, hogy  a száműzetés Assúr, Asszíria területén belül történt. Ezért a földrajzi nevek inkább azonosak az asszír Halahhal, és Guzanával, a birodalom a régi hurrita királyságra eső területeivel. Csak a médek városai esnek a területen kívül, egy kissé keletebbre.
Az asszíroknál, ahogy minden más nemzetnél ugyanúgy megvolt a királyhoz közel álló csillagjósok köre, és az is biztos, hogy néhény izraelitát is kijelöltek ebbe a különleges osztályba szolgálóknak.
Amikor a babiloniak lerohanták az asszír birodalmat azt ugyanúgy egy másik felemelkedő néppel szövetségben tették, a médekkel. Általános tévedés a médeket a mitannitákkal azonosítani csupán a hasonló név alapján - Madait a Mada/Mata/Madjával -. Habár Média perzsa neve szintén Madâ; volt, a méd más nép, vagy törzsszövetség volt, amelyek közül a madák voltak a legjelentősebbek. Újra a magyar tudóst Hámori Alfrédet idézve «Cyaxarész volt a következő méd uralkodó... Támadásuk sikertelen volt részben azért, mert a madák alatt küzdő szkíták az asszírok oldalán álltak», világos, hogy a névhasonlóság megtévesztő, a Madyasnak nevezett rejtélyes szkíta vezér a médek ellen volt. E tudós azt is sugallja, hogy a médek és a szkíták közös őstől származnak, de külön fejlődtek ki, így, mivel a szkíták főleg nomádok voltak, míg a médek városlakók, könnyűőket a front két oldalán találni. Ugyanakkor maguk az asszírok is megkülönböztették a médeket a mitannitáktól. Az asszír feljegyzésekben a médeket mandának, vagy amadáknak nevezik. A földrajzi helyre vonatkozólag a mitanniták Asszíria nyugat, észak-nyugati részén éltek, míg Média keleti, dél-keleti irányban volt. Tény, hogy asszír beszámolók szerint III. Salmanasser király hadisarcot kapott az amadáktól a zargoszi (Média) törzsek elleni háborúból. A méd királyok nevei között kettő egész biztosan indo-árja: Ksatrita (Phraortes), and Hwaksatra (Cyaxares) - köztük uralkodott Madyus, "a szkíta". Miféle szkíta volt ez a Madyus? Egy aszkúza, vagy magyar, talán?
Jelenleg van egy nép, amely a médek közvetlen leszármazottjának tartja magát: a kurdok. Figyelemre méltó, hogy genetikailag az örményekhez, dél-olaszokhoz, magyarokhoz és az askenázi zsidókhoz nagyon közel állnak... Ez annyira nem is meglepő, hiszen izraelita száműzöttek évszázadokig éltek ott és a kölcsönös házasságok elkerülhetetlenek, legfőképp mivel sokan ezen izraeliták közül többé nem tartották annyra szem előtt a judaista szabályokat. A kurdok a mai napig az észak izraelita száműzetés, az ókori asszíria és Hárán területén élnek.
Mi történt ezalatt a hurritákkal és mitannitákkal, akikről az asszír legyőzetés után nem tesznek említést? Ninive eleste után babiloni, majd méd-perzsa fennhatósága alá kerültek. Ebben a későbbi időszakban a legtöbbhurrita a száműzött izraeliták egy részével kelet felé indult és megalapították Horezmet. El kellett vonulniuk a médek földje mellett, és nem kizár, hogy néhány mitannita is letelepedett köztük, vagy a médiai szkíták között. Tény, hogy a médek országa kopár vidéken terült el, Kr.e. 836-ban III. Salmanasser hadisarcot vett tőlük a Zargosz hegység népei ellen indított támadása után, majd Kr.e. 715-ben II. Sargon behódoltatta őket "egészen a távoli Bikni (Elburz) hegyig" és a sivatag határáig, ami Horezm. Egészen Ninive bukásáig asszír uralom alatt maradtak. A mitannitákkal kapcsolatban valószínű, hogy jelentős csoportjuk Atropatenében (a mai Azerbajdzsán) telepedett le, mivel pedig ezt az országot is Madának hívták - tényleg ahogy ma is sok tudós, a görögök sem különböztették meg a médeket (a biblia madái, az asszír feliratok mandái/amadái, a méd-perzsa feljegyzések madái) Atropatene madáitól, sikerült annyira összekeverniük őket, hogy még a madák fővárosát is "Ecbatanának" nevezték el! A görögök előtti időszak feljegyzései szerint, más várost sosem hívtak Ecbatanának, csak a jól ismert médiait, a mai Hamadant.
Egy másik félrevezető tényező, hogy a médek nagy valószínűséggel a hurritákhoz köthetők, legalább is a mindkét népességben közös árja elemek révén. Ahogy azt már korábban említettük, a médek sokkal inkább törzsek csoportja voltak, semmint egységes nemzet; a babiloni krónikák méd seregeiben számos nomád csapat is jelen volt, talán szkíta, vagy szarmata törzsből. Herodotosz szerint a médek hat törzsből alaultak, amelyek közül egy volt csupán az eredeti méd (pontosabban mada), négy szkíta eredetű, és egy az előkelő mágusok törzse. (Ez ta nevet a nyelvtani pontosítás kedvéért innetől mágik-ként használjuk) Kik voltak ezek a mágik, és honnan valók?...
A mágik a legkorábbi időkből való egy jól meghatározható vonalból származnak: ők voltak a babilon kászdik, pontosabban a sumérok. A szemita terjeszkedéssel, majd a dél-mezopotámiai akkád uralommal, a kiszorított sumérok a Zargosz térség felé vonultak, honnan a kászdik visszatértek Babilonba a király tanácsosaiként és ahonnan a mágok is csatlakoztak a médekhez. Így ezek ugyanannak a népnek a két ága voltak. Mági nevnevük valószínűleg az erdeti titkos nyelvükre az emegirre utal, míg szemita elnevezésük kaszdi, jelentése sumér (káldeai). Média és később Perzsia mágijai valószínűleg a Zargoszban találkozott két társ szövetségéből jöttek létre, hogy egy nemzetet alkossanak: a sumérok és a szabirok, emesal és emegir, amely a magyar eredet folytonos kettősségére is utal, mint a legősibb párok: férfi/ő, fekete/fehér, észak/dél, kelet/nyugat, kászdik/mágik, Hunor/Magor... A mitannita uralkodók csatlakoztak a káldeaihoz, az elbukó királyságok egykor befolyásos osztályai lettek a mágik Médiában. Persze úgy Média-Perzsia mágijai és a babiloni udvar kászdijai csak egy kiválasztott réteg voltak (ahogy valószínűleg a mitanniták is a hurrita uralom alatt), nem pedig az egész sumér/szabir nép. Emellett a bizonyos elit mellett nagyszámú nem arisztokrata népeség is kellett, hogy legyen, harcosok, parasztok, fémmunkások, lovászok, művészek, stb. akikne csupán nyelve és genetikája volt közös a hurrita, babiloni kiváltságos réteggel.
A mágikat általában a zoroasztrianizmushoz kapcsolják, habár úgy tűnik eredetileg semmi ilyen vallásos filozófiájuk nem volt, hanem a ókori sumér vallás alapvető elemei, amelyet misztérium vallássá fejlesztettek, és csak később csatlakoztak Zarathustra forradalmi, monoteista-dualista reformációjához. Miért alkalmaztak a mágik ilyen újdonságot a többistenhitű környezetben? A következő talán elfogadható magyarázat:
Azt már megállapítottuk, hogy a mágik, akár a kászdik, egy társadalmi réteg voltak, amelybe bármilyen etnikai csoportból be lehetett jutni, ha megfeleltek bizonyos követelményeknek és átmennek egy beavatási szertartáson. A két csoport azonossága bizonyítható azzal a ténnyel, hogy Dániel prófétát Nabukodonozor király a kászdik fejévé nevezte ki, amit a méd Dariusz király megerősített olyan hivatalnokkánevezve ki őt a Méd-Perzsa birodalomban, amely a mágik kiváltsága volt. Másrészt Zarathusztra valódi kilétét rejtélyes homály fedi, még életének pontos időszaka is bizonytalan.
Ha az általános nézet gz, akkor pár évvel Dániel előtt élt és egy ideig kortársak is voltak. Születési helye is vita tárgya, a legelfogadottabb Mada Aropatene, habár azt mondják Horezmben prédikált. Még az eredeti zoroasztrista filozófia sem ismert részleteiben, nagyon sok mindent később adtak hozzá, de alapvetően az ókori világ egyetlen jól ismert egyistenhitű vallása a judaizmus mellett. Mindemellett helyek és időszakok tekintetében van még néhány érdekes elem: Mada Atropatene mitannita alapítású, Horezm hurrita állam, és a Kr.e. 7. század óta állandó izraelita elem is társult ezekhez a népekhez. Ahogy Dániel és három társa babiloni udvari szolgálatra lett kinevezve, nagyon valószínű, hogy néhány izraelita hasonló tisztséget tölthetett be Ninivében - Ahiqart legalábbis ismerjük, aki lehet, hogy csak kitalált személy. Assarhadon felesége Naki'a (Zakutu) szintén vagy izraelita, vagy arámi volt. Ninive bukása után az északi izraeliták csatlakoztak a kelet felé vonuló hurritákhoz és mitannitákhoz, magukkal vive a korábban dicsőített egyetlen Istenbe vetett meggyőződésüket. Így Zarathustra is  lehetett izraelita, akit Vishtaspa udvarában nagyra értékeltek prófétai képességei miatt rab-mági rangra emelve őt, ahogy az Dániellel és talán Ahiqarral is történt.

A földet, ahol a hagyomány szerint született mitanniták lakták, hurriták országában prédikált, és mindegyikben éltek izraeliták. Mégha a kitelepített izraeliták száma nem is volt olyan hihetetlenül nagy (mégha a II. Sargon által bevallott 27.290 mellé a korábban III. Tiglat Pileser által kitelepítettek számát ugyanekkoráráa teszsük is a szám, legfeljebb megduplázódik), két évszázaddal később már jelentős tényező kellett hogy legyenek a sumérok között, nemcsak a papi réteget befolyásolhatták, hanem a köznépet is. Ezen becslések mellett, a Szenakherib hasábja megbízható, 200.250 ember telepítet ki Júdából - habár tudjuk, hogy komoly veszteségeket szenvedve sem sikerült bevennie Jeruzsálemet, amelyről a legerőszakosabb asszír uralkodó persze említést sem tesz. Elképzelhető, hogy hadjárata során má júdai városokból is hurcolt el foglyokat, ahogy maga Lakishben telepedett le. A júdai kitelepítettek minden bizonnyal a korábban kitelepítettekkel együtt telepedtek le. Az izraeliták egy részét a médek városaiban telepítették le, egy nagyvonalú meghatározás, amely a Zagros tréségtől az Urmiás tóig terjedőterületet jelölheti. Mindemellett, ahogy azt már korábban említettük a mágik valószínűleg a Zagroszban találkozott két társ, a sumérok és amitanniták szövetségéből jöttek létre, akik között már héberek is éltek. Következésképp a zoroasztrizmus felvétele a mágiknál a közöttük kulcspozíciókat betöltő héberek közvetlen hatásának eredménye. Figyelemre méltó, hogy a méd-perzsa uralkodól kifejezetten szimpatizáltak a zsdókkal - az egyik első birodalmi rendelkezésük a hazájukba való visszatérésükről és Jeruzsálem és atemplom újjáépítéséről rendelkezett. A pártusok ugyanezt a kedvező politikát folytatták.
Az asszírok nemcsak az izraelita elemet vezették be a mezopotámiai és iráni népességbe, de ezek közül is telepítettek Szamáriába: babiloniakat, elamitákat, arámiakat, apharszakitákat (aparnokat) és dehitákat, akik a dahák (szkíták). Ezek a betelepítettek házasságra léptek a Szamáriában maradt izraelitákkal és pár száz év múlva maguk is zsidókká lettek, annyira, hogy az Kr.sz. 1. századból származó egyetlen héber iratok, az evangéliumok és Josephs munkái, azt találju, hogy éltek ott eredeti zsidók, és hitük szerint zsidók is, akik igazából gójok (idegenek): a galileaiak, még földjüket is az Idegenek Galileájának (Galil haGoyim) hívták (a szamariták háttere más, de ez nem tartozik ehhez a témakörhöz). Furcsa kapcsolatok és mozgalmak is terjedtek, főként Galileában, amelyek közül az esszénusok a legismertebbek, akiknek filozófiája közel állt a mágikéhoz - ilyen véletlen a galileaiak népi származásából ered.
Persze azt már kihangsúlyoztuk, hogy a mágik önmagukban nem népcsoport voltak, hanem sumér-mitanni eredetű népből származnak, akikhez izraeliták is keveredtek. Hogy kik is ezek a népek ma az ennek a tanulmánynak a célja. A magyar mondához visszatérve, Nemere/Ménrót megkérdezte fiaitól milyen kéességet fejlesztenének magukban: Hunor a harcot választotta, míg Magor a bölcsességet. Ez a jelenet két fél szövetségét, vagy két ókori nép összeolvadását ábrázolja, a bölcsesség a mágik jellemzője, míg a hadviselés a hunok legfőbb sajátsága. Kétség kívül nincs sok közös vonás a két csoport között ilyen sz9vetségre, de legalábbis megfontolandó egy ilyen kapocs léte.

Arpakhsád és a Habirok

Arpakhsád Sém fia volt, Assúr testvére és a héberek őse a Biblia szerint:
"Születtek gyermekei Sémnek is, aki Héber összes fiainak ősatyja... Sém fiai: Élám, Assúr, Arpakhsád, Lúd és Arám... Sém százéves volt, amikor Arpaksad apja lett, két évvel az özönvíz után" (Teremtés 10:21,22; 11:10).
Ábrahám e rejtélyes őse nevének a megfejtésére számos magyarázat született: ősatya lévén tőle, ahogy a többi testvérétől is nép kell, hogy származzon, amelynek egyik ága a héberek: ezek voltak az akkádok. Az akkádok neve azonban nem hasonlít ősatyjuk nevére, ezért magyarázat kellett: Arpa-Kesed, "a káldeaiak határa/partvidéke", vagy Ar-pa-Kesed, amely a "Káldeaiak Ura (Ur nevű városa)". Ezek az elméletek Josephus beszámolójára támaszkodnak, mely szerint
"Az arphaxaditák, aik a mai káldeaiak, Arphaxadról kapták nevüket" (A zsidók története 1.6.4).
Ezek a magyarázatok azonban nagyon valószínűtlenek, mivel Arpakhsád egy pontos személynév, míg a "a káldeaiak határa/partvidéke" földrajzi területeket, az egyiptoi értelmezés pedig teljesen helytelen ebben az összefüggésben. Josephus minden valószínűség szerint az akkádokra gondolt káldeainak nevezve őket, arra a téves hiedelemre alapozva, hogy Ábrahám maga is káldeai volt, mivel Urban született. Mint azt korábban már láttuk, Ábrahám sosem nevezte magát káldeainak, hanem egy káldeai városból származónak, ugyanígy Mózest sem hívták soha egyiptominak (habár, mivel Egyiptomból jött, ahol született és valószínűleg úgy is öltözött, mint egy igazi Egyiptomi, Jetró lányai ezt gondolták róla - Kivonulás 2:19). A Teremtés könyvének káldeaiai (kászdik) kétség kívül a sumérok voltak, nem pedig az akkádok. Ábrahámot születési helyétől függetlenül hébernek hívták, akárcsak Mózest. Másik érdekes részlet, hogy Arpakhsád Sém harmadik fia, aki két évvel az Özönvíz után született. Hacsak Elám nem a bárkán született, amely nem bizonyítható, a legvalószínűbb lehetőség az, hogy Arpakhsád Assur ikertestvére volt. Ebből a szemszögből a legvalószínűbb, hogy Arpakhsád azonos Arrapkhával. Ettől függetlenül Arrapkha nem volt mindig szemita föld, sőt, a hurrita kultúra központja volt. Ez az elágazás egyébként megoldható: ismert tény, hogy az akkádok észak felől érkeztek Sumériába, és az is, hogy ők az asszírok egy ága. A szemita hatalomátvételt megelőzőenNimród kiterjesztette uralmát Észa-Mezopotámiára is, és még az Asszíria szívében lévő Kalahot is Nimródnak hívták alegsötétebb asszír időkben is. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy a két legősibb szemita központot Assúrt és Arrapkhát sumér/szabir népek gyarmatosították.
Míg az assúri szemiták eredeti helyükön aradtak, az arrapkhaiak dél felé indultak és Akkádban telepedtek le, elfoglalva a várost majd később az egész országot a suméroktól. Arraphkát először I. Samshi-Adad csatolta Asszíriához Kr.e. 1810 környékén, de a mitanniták elfoglalták Kr.e. 1470-ben, és Kr.e. 1270-ig, amíg az asszírok végleg el nem törölték a Mitanni királyságot, hurrita város maradt. Arraphka szemita kulturáho való tartozását Ábrahám idejében, tíz nemzedékkel Arpakhsád után a Nuzi táblákkal bizonyítható, amelyek meglepő hasonlóségot mutatnak a mózesi könyvekkel társadalmi gyakorlatok, és családi életre, házasságra, örökbefogadásokra, születési jogra, áldásokra, kereskedelemre, stb. vonatkozó törvények tekintetében. A táblákon habirokat is megemlítenek, és egy egyedi törvény amely kmondja, hogy egy habir szolgát legfeljebb hét évig lehet birtokolni, majd szabadon kell engedni (ld. Kivonulás 21:2). Évszázadokon és különböző uralmakon keresztül Nuzi/Arrapkha környéke a szemita és sumér kultúra találkozási pontja maradt.
Hogy kapcsolódik ez a témakörünkhöz? A bevezetőben már említettük, hogy ez a tanulmány egy kirakó játékhoz hasonlít és ez az egyik darabja... Arrapkha földrajzi helyzete Asszíria keleti határán útban Média felé fontos, mivel Arpakhsád utódai különböző irányokba szóródhattak szét. Ábrahám vonalát tudjuk, mert ez szerepel a Bibliában, de nyílván több leszármazott is volt. Az Arpakhsáditák fő vonala a történelmi akkádok voltak, akiknek egy ágát habirként ismerjük, más csoportok talán beolvadtak a hurrita/mitanni csoportokba, vagy kelet felé vándoroltak, indoeurópai, vagy sumér féle nyelveket véve fel, még Indiába vagy Közép-Ázsiába is eljutva - mivel a sumérok régóta szoros kereskedelmi kapcsolatban állta Harappával és az Indus völgyi civilizációkkal. Előkészíthették a jövőbeni zsidó kivándorlók befogadásához a talajt, vagy elfogadható törvényeket az országokban, ahol éltek.
Ennek ellenére a látszólagos név egyezésekkel óvatosan kell bánni, hogy elkerüljük a spekulációkat; Lásd: Nevek, Nyelvek és Népek (térkép angolul).
A Teremtés Könyve 10. fejezetében található népek táblázatában van két ősatya, akikre külön figyelmet fordítottak az írok, csoportjaikban betöltött különösen fontos szerepük miatt: az egyik Nimród, akit Hám utódaként, Kús által unokájaként jelölnek, és Éver (hagyományosan Héber) Sém kiemelkedő utódaként, Arpakhsád által dédunokájaként. Nagyon fontos a szerepe a szemiták között, mivel magát Sémet is "Éver minden gyermekének atyjaként" (Teremtés 10:21) nevezik. Erre vonatkozólag Habirok alatt található egy tanulmány, amely néven ismerték Éver minden leszármazottját a kezdetek óta. A habirok már a legősibb idők óta léteztek. Az első rendelkezésünkre álló dokumentumokban már szerepelnek, évszázadokkal Ábrahám előtt. Egyiptomtól Mezopotámiáig, az Asszír szélsőségektől a Kánaánon keresztül a Földközi-tenger partvidékén és Anatólia térségeiben, az egész Közel-Keleten szétszóródtak. Nem köthetők sem egy határozott földrajzi területhez, sem társadalmi rétegbe; a társadalom minden szintjén megjelennek, számos különböző tevékenységgel. Általában egyik helyről a másikra vándoroltak. Táré, Ábrahám és a család más tagjainak vándorlása az általános habir szokást tükrözi. Kétség kívül egyedi a szerepük az emberiség régmúltjához való visszakapcsolódásban. A történelmi időkbe visszavezethető genetikai vonalat is hoztak, a kiválasztott Ábrahámmal, e vér áldásának kiemelkedő képviselőjével. A habirok istenének neve ismeretlen volt másoknak, de még saját maguknak is, mivel ezt a Nevet Mózest megelőzően nem nyilvánították ki. Istenségük nevének ismeretlensége újabb bizonyíték ami Éver gyermekeivel azonosítja őket.
Tulajdonképpen a habir kifejezés megegyezik a héberrel, Éver vonalából származó szemita népet jelölve. Az ókori feljegyzések azt is megjegyzik, hogy nem szemita elemek is voltak közöttük, pontosan szubarok. Éver utódai két ágra szakadtak: délire (Joktán) és északira (Péleg). Az ókori feljegyzések habirjai Péleg vonalához tartoznak. Mindemellett fontos megkülönböztetni történetük két fázisát: egy korai szakaszt, amikor Mezopotámiában és Anatóliában voltak, az Ábrahám előtti időkben, és a későbbi szakasz, amely Egyiptomban való megjelenésükkel kezdődik, amit Ábrahám törzsének Egyiptom földjén való megjelenésével kapcsolatban jegyeztek le. Míg a habirok északi ága a térség népeibe való erőteljes beolvadáson megy keresztül, addig az egyiptomi beszámolók apirjai Kánaánban való letelepedésükig jól megkülönbztethető csoportként léteznek, amikor is a habir/apir kifejezést az izraelita váltja fel, az egyetlen héber csoport, amely megőrizte ezt az azonosságát.
Éver leszármazottairól azt írja a Biblia: "Lakóhelyük Mésától Szefár irányában a keleti hegyekig terjedt" (Teremtés 10:30) Hol van ez a terület, "Szefár irányában a keleti hegyek"? Az asszír krónikák ezzel megegyező területe Szaparda földje, amely a sumér feljegyzések Szubar-ki-je, és a Perzsa Szapardia-Hunae. A héberben ez a Szefaraddal azonos, amit pontosan úgy írnak, mint az asszír Szapardát (az f és p betű megegyezik a héberben és az arámiban, és magánhangzókat sem jelölnek, SeFaRaD = SaPaRDa). Ennek ellenére a terület pontos helye nem tiszta, mivel a sumér forrásokban a hagyományos észak-mezopotámiai / Kelet-Amatóliai Szubartut jelöli, ami a bibliai Hárán míg más dokumentumokban pontosan ez a név az Asszíriától keletre lévő térségét jelöli, pontosan Arrapkha és a Kaszpi-tenger délnyugati partvidéke közötti területet. A keleti hegyek kifjezés nem jelölheti a Kaukázust, vagy az Ararátot, de sokkal inkább a Zagroszt, vagy az Elburzt. Ez utóbbi tűnik a legjobb meghatározásnak. Ezt a nevet csak évszázadokkal később használták Szárdiszra, majd Spanyolországra, mivel a "szefarád" kifejezés a "vándorlás vége", tulajdonképpen a szétszóratás vége szimbolikus értelmezéssel bír. Mindenesetre a szefarád/szaparda név inkább népet jelölhet, mint országot, és ezután azt a földet, ahol ezek a népek laktak: habir/szubar/mada, amely Észak-Mezopotámiában található, a Kaukázusban, Arrapkhában és Atropateneben, indoeurópai szomszédaik kultúrális és nyelvi sajátosságait átvéve, mégis megtartva eredeti jellegzetességeiket. Ez a népesség a szemita habirok, kusita szubarok (szefár, szapar, szabir) és Mések és Magóg jáfeti leszármazottainak kevert csoportja volt, amely területének nagyrészét megosztotta az indo-hurritákkal nyugaton, a szemita asszírokkal középen és az iráni médekkel keleten.
Szaparda/Szefár keleti elhelyezkedését Herodotosz is igazolja, aki megállapítja: "A perzsák a déli, úgynevezett Vörös-Tengernél laknak. A médek tőlük északra, a szapeirek a médek fölött, és a kolkhisziak a szapeirek fölött" (Historiarum IV.37.) A Vörös-tenger itt a Perzsa-Öböl, a görög történetírók az Indiai-Óceánt Eritreai Tengernek, azaz Vörös-tengernek hívták, minden nyúlványával együtt (minden kapcsolódó tengert és öblöt, mint az Ádeni, Ománi és a Perzsa-Öblöt és magát a Vörös-tengert is). A görögök a mai Grúzia területén a Kaukázusban élő népeket hívták kolkhisziaknak, és a szapeirok a médek és a kolkhisziak közé kerülnek a felsorolásban, amely a Kaukázustól délkeletre fekvő vidék Atropateneben. Ez a terület a madákkal/szubirokkal/szabirokkal azonosítja őket. További megfontolandó tények is kapcsolódnak ehhez. Strabon Geográfiájában meggállapítja: "... a tybarenik és khaldaeik, egész Kolkhiszig megtalálhatók... tybarenik, khaldaeik és sannik, akiket korábban magornak hívtak". A "khaldaeiket" (káldeaiak!) itt a khalybokkal egy mitanni törzzsel azonosítják. A káldeaiak kisázsiai jelenléte miatt, néhánytudós azt feltételezte, hogy létezett egy Észak-Káldea - pedig azért hívták így őket, mert szubariak voltak, ezért közel álltak a sumérokhoz, az eredeti káldeaiakhoz/káldikhoz/kaszdikhoz. Valószínű, hogy az asszírok káldinak, a héberek kászdinak nevezték azokat a népeket, amelyhez a sumérok is tartoztak, beleértve így a szubirokat/mitannitákat. A kálibok híres vasművesek voltak és gyakran hozzák őket kapcsolatba a tiberiaiakkal, kolkhisz lakóival. Achemenida feljegyzésekben az asszírok által muskinak nevezett népekkel azonosak, akik így nem mások, mint a masszagéták. Tulajdonképpen még földrajzi helyzetük is azonos, mivel a moskik Tilgarimmok területén és azon túl telepedtek le Észak-Kaukázusban, fővárosuk a kaukázusi Mtskhet volt, az örmény "Ivirk" népnévvel kapcsolatba hozható "Iberia" néven, a tiberiakra utalva. A "tiberiak" földrajzi és népnevek "iberikké" változtatása, amely a d, és t, vagy t' foghangok hiányával jellemezhető a Fekete-tenger és Kaukázus vidékének hőskorában. Másrészt Tuvalt és Méseket gyakran említik együtt - bármiféle látszólagos egyezés az "iberik" és "ivrik" (héberek) között megalapozatlan. Történelmi feljegyzésekben aKaukázus gyakran Moski Hegyek néven is szerepel. Josephus Flavius a moskikat csakúgy, mint az iberiket anatóliai származásúnak tekinti. Megjegyzésében azt írja, hogy a Mosokh a bibliai Mésekből származik, és hogy ezután kapták a kappadóciai nevet, habár fővárosuk Mazakha megjelöléséből nyílvánvaló, hogy anépeik neve is ugyanaz (A zsidók története, I. 124-125). Ami viszont érdekes, az Strabon azon megállapítása, hogy "tybarenik (Tuval), khaldaeik (itt Mések)... akiket korábban magornak hívtak", amely újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ezek a népek a magyarok egykori őseivel és Mitanni ókori földjével, amit az asszírok és egyiptomiak Magorként ismertek, hozhatók kapcsolatba.
Ennek a földrajzi térségnek a etnikai képének teljessé tétele érdekében, más Kisázsiából származtatható népcsoportokat is fontos megemlíteni, akik dél felé vonultak, eredetileg azért, hogy megszállják Egyiptomot, végül Dé-Kánaánban telepedtek le, akiket Dávid király hajtott uralom alá: a Tengeri Népek. Egy közülük kifejezetten érdekes a számunkra, a tzekelesek. A filiszteusokkal álltak kapcsolatban fővárosuk Tziklag volt a Negev sivatagban. Miután a árosállamot teljesen Júdához csatolták, nyugat felé vándoroltak és azon a szigeten telepedtek le amelynek a máig használatos nevét is adták, Tzekelia, Szicilia. Minden bizonnyal a tengeri népekhez csapódott részük nem volt egy egész törzs, és egy részük biztosan Anatóliai hazájában maradt és a moskik és mitanniták közé olvadtak. Van néhány érdekes egybeesés: a Kárpátok székyelnek nevezett ősi hun törzsét a tzekelesekkel lehet összefüggésbe hozni. Egyik nemzetségük a kézdi, pointosan káldeai! Egyik fontosabb városuk Kézdivásárhely, Kovászna megyében, ugyanennek a városnak a román neve
"Târgu Secuiesc", ami Székelyvásárhelyet jelent, ezzel a székelyeket a káldeaiakkal azonosítva. Az asszír l s-sé alakításának  különleges jellegzetessége a héberben "kászdi/káldi" a magyarban is igazolható, akárcsak a kaszi-kaszdi (kasszita-káld): az egyik hun törzs a Keszi volt, amely nagyon valószínűséggel azonos a Kézdivel (a kaszikat a kaszdikkal azonosítva), másrészt számos magyar törzs, vagy helynév családnévvé vált a magyarban, általában -i, vagy régi formában -y végződést kapva, amely a származást jelzi: gyakori családnevek mint Káldi/Káldy/Káltai/Káltay és a kifejezés néhány változata egy képzelt "Káld/Kált" helységet feltételeznek, ami azonban nem létezik, hacsak nem a messzi múltban: Káldea, csakúgy, ahogy Kézd nevű helység sincs a magyar lakta területeken, ezért a a Kézdi név csakis egy ősi törzset jelölhet.
Talán csak véletlen, hogy az ókori sziciliaiakat és a székelyeket is szikulnak hívták a nyugati források, ami viszont nem véletlen, az hogy a magyarok legtöbb genetikai jellemzőjükben hasonlítanak a dél-olaszokhoz, az askenázi zsidókhoz, örményekhez és kurdokhoz. Ez a kapcsolat a magyarok és dél-olaszok között talán a székelyekkel magyarázható. Strabo még egy törzset hoz összefüggésbe a tiberikkel és káldeaiakkal, a szannikat, amely név egy mások olasz népcsoporttal azonos, a szannitákkal és az is említésre méltó, hogy a Tirrén-tenger a tiberekről kapta a nevét... Az már bizonyított, hogy néhány olasz törzs Kisázsiából származik, és a tzekelesekhez kapcsolható, a tengeri népek között voltak a shardanák is, talán Sardisból (a föld, amit később Szefarádnak hívtak), akik Szárdinia szigetét telepítették be, és a danaunák, akiknek a neve a daunikre emlékeztet, akik a szanniták közelében éltek.
Térjük vissza habirjainkhoz és Szefarád földjéhez, számos nyom létezik, amely az északi kaszdikba, pontosabban Mések utódaiba való olvadásukra utal. Szellemi nyomást gyakorolhattak saját környezetükben és a belőlük származó későbbi népekre, így meg kel vizsgálnunk az ősmagyarok hitvilágát is ebben a fejezetben. Regensburgi a Kr.sz. 12. század második felében írt útinaplójában azt mondja, hogy Ararát országa Mések Földjeként ismeretes, ahonnan hírnököket küldtek Bagdadba, akik azt vitték hírül, hogy "Mések királyai és egész országuk zsidó hitre tért", és tanítók is vannak Mések lakói között, akik "gyermekeiket a Tórára tanítják".
Ettől függetlenül semmi sem támasztja alá, hogy a törzs, vagy csak egy része is zsidó hitre tért volna. Akárhogy is, a korai időszakban a szubar népek közötti héber elemek pre-izraeliták, Éver leszármazottai, nem Ábrahámé - csak a kitelepítések után kezd az izraeliták egy része a nép kialakulásának folyamatába bekapcsolódni, és nem a Közel-Keleten, hanem Közép-Ázsiában és Indiában.
Az Asszíriától keletre fekvő terület "Szefár irányában a keleti hegyekig" habirjait illetően, egy mésik rejtélyes népben fedezhetőek fel, az apardikban, vagy aparnikban, akiket a Kr.e. 13. századtól kezdve lehet megtalálni Közép-Ázsiában, és talán közvetlenül is részesei voltak Horezm megalapításának.

A Vérszövetségek

Ahogy azt már a tanulmány bevezetőjében említettük, van néhány rejtélyes kapocs Izrael és Magyarország között: az egyik közülük, hogy mindkét nemzet vérszövetség által jött létre. Ez valószínűleg általános gyakorlat volt a habir csoportok között, ahogy azt látni is fogjuk. Gyakorlatilag Magyarország az egyetlen jól meghatározható kezdettel rendelkező európai állam, amikor is a magyar törzsek vérszövetségre léptek az Ígéret Földjének, a Kárpát-medencének az elfoglalása előtt. Ez a törzsek vezérei között Etelközben megkötött szertatásos szerződés nem egy rendkívüi tény, hanem ősi hagyományokon alapuló hasonló események sorozatának záró eleme. Pontosan ahogy Izrael is egymásra épülő sikeres szövetségek eredménye, melyek mindegyike az előzőt teljesíti be új elemet, vagy vezető dinasztiát adva hozzá - például a Sínai Szövetség, amiben a törvényt kapták, vagy a Dávidi Szövetség, amely egy uralkodóházat jelölt ki - a magyar vérszövetség egy új szervezett nemzetet hozott létre egy meghatározott földön, Árpád vezetése alatt. Ennek a "Magyar" Szövetségnek a korábbi "Hun" Szövetséget kellett beteljesítenie, vagy átvennie amelyben ugyanazoka törzsek gyűltek össze Attila vezetése alatt, hogy elfoglalják ugyanazt az "Ígéret Földjét", ahogy az avarok, onogurok, kazárok és más csoportok, amik a mai magyar nemzet kialakításában szerepet játszottak, biztos szövetséget kötve egymással a szövetségen belüli közös cél érdekében.
Az ősi időkben a habir vezér Ábrahámo két vérszerződést is kötött:
“Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt? Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el de a madarakat nem hasította ketté... Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig” (Teremtés 15:7-10,17-18). Ez olt az első vérszövetség egy, Ábrám számára nem ismeretlen tett, hiszen ismernie kellett, talán habir hagyomáyokat követve. A második szövetség hasonló, amely beteljesíti ezt felállítva a jövendő nemzedékek számára egy szabályt:
“Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat. Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való” (Teremtés 17:1-12). Ez az a vérszövetség, amit az izraeliták a mai napig követnek. Meg kell jegyeznünk, hogy nem rokon népek is beléphettek és a héber nemzet teljes értékű részévé válhattak ez által a szövetség által, mibel a körülmetélkedés alapvető követelmény és az izraelita nemzethez tartozás letagadhatatlan ismertetőjele (elutasítható más, nem ezen, hanem sikeres szövetségen alapuló egyéb okokból).
Az ókori Mezopotámából, Anatóliából, vagy a Kaukázusból származó Közép Ázsián keresztül Indiáig és Kínáig terjeszkedő, majd nyugat felé sikeresen előrnyomuló, főhadiszállásaikat a Volga-Dnyepr térségben felállító és a Kárpát -medence elfoglalását közös célul kitűző vegyes eredetű törzsek egyesítése csakis olyan vérszövetségek által valósulhatott meg, amilyeneket fentebb már említettünk. Ilyen heterogén csoportoknak közös törvény kell, és szorosan ragaszkodniuk kell a minden egyes törzs által elfogadott szabályokhoz: az összekötő elem a habirok lehettek, akiknek vallási és jogi rendszere tűnik az egyetlennek, ami érvényesült és továbbadatott a mai Magyarország Árpád általi megalapításáig.

Horezm

Az Akhaimenida Birodalom új világrendet hozott létre, amelyben a politikai hatalom központja Mezopotámiától keletre helyeződött át. A korábban meghatározatlan keleti határokat pontosabban azonosították, beleértve a korábbi ismeretlen területeket is, ahol a nomád törzek éltek. Az egykor távoli királyságok szomszédos államokká váltak: A perzsa uralom India kapujáig és a Kínába veető legközvetlenebb útig terjedt. Ez volt a kedvező alkalom a Mezopotámiai / Anatóliai népeknek az óriási birodalmon belül kelet felé való letelepedés megindítására, a selyemút mentén és az Indus Völgyébe vezető régi kereskedelmi úton. Így jött létre Horezm (perzsául Hwârazmiya).
Ebben az időszakban, a régi népnevek gyorsan tűntek el, átadva helyüket iráni, indiai, vagy kínai kifejezéseknek, amelyeken ezeket a régi népeket európai megérkezésükig ismerték. A történelmi feljegyzésk nyelvezete megváltozott. Ez az az időszak, amikor úgy tűnik ősi népek tűntek el a semmiben, míg mások a semmiből kerültek elő. Az Asszír-Babiloni birodalom vége, mintha a legtöbb addig az uralmuk alá tartozó nemzet számára a világ végét jelentené: sok az asszír krónikákban szereplő nép nem lez említve többé... Még a héber iratokban is az izraelita név egyenlő lesz a zsidóval, a perzsák által az egész nemzetre használt kifejezéssel. Ezra könyvében, található egy felsorolás az asszírok által Izraelbe hurcolt népekről, amelyek azelőtt nem szerepeltek a bibliai beszámolókban: «[Írának pedig] ekkor Rehum, a helytartó és Simsai, a kanczellár és ezeknek többi társaik: a Dinaiták, Afársatkiták, Tarpeliták, Afárszik, Arkeviták, babilóniaiak, Susánkiták, Dehaviták és a Elamiták és a többi népek, a kiket a nagy és dicsőséges Asznapár vitt el és tett lakosokká Samária városában és a többi városokban, melyek a folyóvizen túl vannak és a többi» (Ezra 4:9,10). Némelyiküket könnyű beazonosítani, míg mások az Akhaimenida kor utáni időkben játszanak fonotsabb szerepet. [földrajzi elhelyezkedésükről lásd a térképet]. Néhány nép beazonosítása komoly gondot okoz a bibliakutatóknak és tudósoknak, habár a bibliai megjelölésük összhangban van a történeti forrásokkal. Például az apharsathkitákat (Ezra 5:6, és 6:6-ban apharsakiták) gyakran azonosították az apharsikkal, vagy apharsitákkal, véletlenül említve kétszer, de az arámi és perzsa feljegyzésekből két különböző népet ismerhetünk fel mindkét kifejezésre vonatkozóan: az aparnok, vagy parnok és a parszik, amelyet tágabb értelemben "pártusnak", vagy "perzsának" fordítanak. Így, miután rájöttünk, hogy az apharszi a perzsákat jelöli, az aparnik azonosítására mélyebb elemzésre van szükség, amit meg is teszünk ebben a fejezetben. Fontos, hogy ebben a felsorolásban a dehiták is meg vannak említve, akik a dahákkal azonosak, mint egy szkía törzs, amely az aparnokhoz kapcsolódva részt vett a Pártus Birodalom megalapításában.
Mielőtt az aparnok kilétének talalásába kezdenénk fontos, hogy röviden összefoglaljuk Horezm létrejöttét, amely földrajzilag és néprajzilag is nagyon fontos a magyarság kifejlődésének szempontjából. A hurriták indultak el eredeti szubartui területeikről és költöztek a mai Turkesztán területére Horezmbe, pontosan az eredeti Horvátországnak (lásd: horvátok - térkép angolul) tekintendő Harauvatya, Harahwaty nevű Perzsa tartomány szomszédságába. A hurritákhoz köthető népek keresztül-kasul megtalálhatóak az indiai szubkontinensen is, és ahogy azt már modtuk, az indo-árjákhoz tartoztak, nyelvük nem a sumérhoz, vagy a magyarhoz, hanem a szanszkrithoz állt nagyon közel. Annyi bizonyos, hogy a kezdetek óta a szubarokkal és héberekkel közös területen éltek, és velük együtt is vándoroltak ugyanazokra a területekre, mind a mai napig. Ahogy láttuk mitanniak és Ábrahám családja Mezopotámiában hurriták között élt, aztán Horezmben, az Indus-Völgyében, Szkítiában és a Balkánon is ott találjuk őket.
Az aparnokat gyakran azonosítják a pártusokkal, vagy vezetőikkel. Minden bizonnyal ők az uralkodó osztály és nem a pártus nép egésze. Örmény és török feliratok szerint, az aparnok a Kaszpi-tenger déli, délkeleti partvidékén éltek, és valahogy Kusánhoz is köthetők - egy rejtélyes néphez, amelynek neve tisztán idézi Kús, a sumérok ősatyjának nevét. Ezekből a forráskból további igazolást nyerünk, hogy az aparok/aparnok nem a parszikkal azonosak, hanem az avarokkal, minthogy földrajzilag horezmi Khorassan-Nishapurral azonosított, nem pedig Perzsiával, amely Irán déli részén található. Országukat Abarsárnak, vagy örményül Aparašxartnak hívták, amely megfelel a magyar Abarországnak. Hagyományosan szkíta törzsnek tartják, de ahogy mondtuk ezzel a kifejezéssel illettek minden hasonló kinézetű, szokású népet, rokonságtól függetlenül. Történelmük későbbi fázisában az avarok elérték Kínát és nagy valószínűséggel csatlakoztak a juan-juanokhoz, akikkel gyakran azonosítják őket, és biztosan fontos szerepet játszottak az ujgur nép kialakulásában. Az minket érintő időszakban az Akhemenida és pártus időszakban az avarokat (aparnok) a klasszikus források a dahák egyik fő törzsének tartják - és a dahák kétség kívül szkíták voltak. Mindenesetre számos érdekes elem van, amely az avarokat inkább a héberekhez köti, mint a szítákhoz: az avarok európába érkezésekor, a testi jegyeiken a hosszú ázsiai tartózkodás eredményeként egyételműen kivehető mongoloid hatás ellenére, sírjaikban sok zsidó elem található! Ilyen jellegzetesség egyértelműen Kazáriában való tartózkodásukkal, és a judaizált kabarokkal és Onogurokkal való szövetségükre vezethető vissza, de nagyon valószínű, hogy van egy ősi kapocs távoli múltjukban, amikor valamilyen oknál fogva a zsidók kifejezetten kedveltek a Pártus Birodalomban élni. Ez mélyen, talán véletlenül is kapcsolatban lehet az avarok származásával: mi van azokkal a habirokkal, akik Szefár irányában a keleti hegyekig laktak, akikről éppen az imént tárgyaltunk? Ha az a hegy az Elburz volt, onnan Avarország nincs is olyan messze, az sem helyes feltételezni, hogy Ábrahám és a Pártus Birodalom között oly sok évszázad telt el. Az asszír Sapar-da nem sokban különbözik az Apar-na-tól. Mi több, az avar név héber átirata 'ayin-bet-resh, pontosan megegyezik Éverrel, Héber ősatya nevével! Ez talán véletlenség, de semi bizonyíték nincs arra, hogy az avar/aparnok ne tartozhattak volna eredetileg a habirok/apirok-hoz - Az pedig, hogy a Hikszoszok egyiptomi fővárosának Avarisz volt a neve több, mint véletlen, mivel a hikszoszok apiruk voltak.
Másik érdekes részlet a szabirokkal való kapcsolatuk, akikkel a történelem kezdete óta ugyanazon a földön éltek. A szabirokat a szubarokkal (Szubar-tu) lakóival azonosítottuk, bár később a mitanni/mada népesség uralmával a szarmaták közé sorolták őket. Habár Hargita Csaba professzor a hair és a szabir nevek közötti kapcsolatot javasol, amely elég megfontolandó, hiszen h-s hangzó változáson ment át számos szó a Perzsiából Indiába és fordítva. Például az indiai Sarasvati folyó és a perzsa Harahvati tartomány hasonló neveknek tűnnek csakúgy, ahogy Sindhu tartomány neve is a Hind név forrása, amely után aztán egy egész szubkontinenst elneveztek. A feltételezés problémája, hogy a szabir-habir átalakuláshoz szükséges az indiai szakasz is. Mindenesetre, mivel számos kifejezést pontosítatlanul, össze-vissza használnak, a szabir meghatározás pedig a legbizonytalanabbak között van (gyakran olyan népekre is használják, amiktől megkülönböztetik őket), előfordulhatott, hogy ez nemcsak egy nép neve volt, ahogy a pannóniai jászokat a rómaiak szaváriaiaknak ismerték, míg Herodotosz szerint a szapeirok a Kaukázusban élnek. Ez a két csoport addig aligha járt Indiában, ezért neveik sokkal inkább Szubartura vonatkoznak, semmint a habirokra. Ez a tény azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a habirok egy csoportja a hurriták és szkíták között telepedett le Indiában átvéve a szabir nevet a fentebb említett nyelvi változás szerint.
Habár a habirok mennyiségileg lényegesen jelentéktelenek voltak a szubar/mitanni és hurrita népek között, a jáfeti törzshöz viszonyítva, amihez tartoztak, még kisebb volt arányuk a sumér/káldeai csoporthoz viszonyítva, szellemi téren a befolyásuk annál jelentősebb volt. Fontosságuk úgy tűnik a kitelepített izraeliták megjelenésével csak fokozódott, akik könnyen be tudtak olvadni az olyan papi rétegekbe is, mint a mágik. A korábban említett asszír beszámolókat figyelembe véve az izraeliták száma nem is volt olyan nagy, amelyből az is kitűnik, hogy az ezekben a népekben megtalálható héber elemnek semmi köze az "eltűnt törzsek" legendájához. Mindemellett a legtöbb kitelepített izraelita folytatta útját kelet felé és az Indus Völgyében és a környező területeken telepedett le. Így a magyar-héber néprajzi kapcsolatokban a pre-izraelita korszakon van a hangsúly, nem a kitelepített törzseken.
Abarsár perzsa neve Varkâna (magyarul Várkony, Hyrcakina - a névre vonatkozó továbbijegyzeteket lásd lenn), amely kifejezés arra enged következtetni, hogy az avarok, nem egyetlen törzs voltak, hanem egy összetett csoport, amely talán a hun név eredetének tisztázásában is segíthet. Habár a görög tolmácsolású perzsa nevek a tudósokat a mai napig összezavarják, a népekre vonatkozó kínai és iráni kifejezések pedig csak mélyítik a zavart. A Varkana névből származik a Varkhon és Varkhunita nép neve, akiket a "fehér hunokkal" és a (h)eftalitákkal azonosítaniak. Ezek feltehetőleg két nép, a varok (avarok), és a khun, vagy hua (hun) népek szövetsége voltak. Az avarok és hunok északkelet felé való további vándorlása és a juan-juan és hsiung-nu (xiung-nu)-ban való feltételezhető részvételük pedig nemhogy a jobb meghatározást nem segítette, hanem mégnagyobb zavart és időrend problémát okozott. Ilyen bonyolultság ellentétes elméletekhez és bonyolult elnevezésekhez vezetett, ami miatt már nagyon kemény munka kitalálni ki kicsoda is valójában. Tulajdonképpen a tudósok mai napig nem jutottak egyezségre ezeknek a népeknek az azonossága és eredete kérdésében.
Tehát azt látjuk, hogy az "avar" nevet különböző népekre is használták, akár a "szkítát", vagy a "hunt". Némelyikük "fehér", vagy "vörös", vagyegyéb színnel van jelölve, semmiféle támpontot nem adva beazonosításukhoz a földrajzi helyzetüket leszámítva. A színek használata tulajdonképpen a négy égtáj jelölésére vonatkozik a különböző kultúrákban. Így a "vörös hunok", vagy "fehér hunok" jelölés nem több, mintha azt mondanánk "déli barbárok", vagy "nyugati barbárok". Més esetekben a "király(i)" jelzőt használták a "valódiak" és az "úgy nevezettek" megkülönböztetésére, a gond ennek ellenére megmarad, hiszen nem tudjuk még mindig, hogy a "király szkíták", vagy "király hunok" kik is voltak igazából, hogy más népekkele azonosították-e őket, vagy jól meghatározhatóak-e - a király szkíták esetében néhány szerző úgy gondolja, hogy ez a szarmaták egy neve, míg mások az ős szkíták egy ágának tekintik őket, a "király hun" kifejezést pedig általában Attila hunjaira használják, hogy más ilyen nevet használó csoporttól megkülönböztessék őket. A fehér humokat általában a (h)eftaitákkal azonosítják, de vannak források, amik arra engdenek következtetni, hogy ezek két külön csoport, és egyiknek sincs köze Attila hunjaihoz. A Kr.e. 3. század derekával a legtöbb, témakörünkben érintett népet egy a saját fajtájukból származó királyok által vezetett birodalomban találjuk, a pártusban. Máig rejtély kik is voltak valójában. Míg népi egységként élesen elhatárolják őket a médektő és perzsáktól, vallási szokásaik, ahogy láttuk nagyon hasonlított az akhemenida szellemiséghez a görög-szeleukida kultúrális gyarmatosítással szemben: a zoroasztrianizmus támogatása mellett, a zsidók felé tanúsított kedvező politikájukat a Perzsa uralkodók is átvették, sőt, tovább is fokozták.
A pártusokat birodalmuk szétesése után nem említik többé. Népk meghatározatlan; nem egy jól meghatározható népesség voltak, hanem inkább törzsek szövetsége, leginkább az avar-szkíta nemzetségből. Néhány tudos a heftalitákat az ő közvetlen leszármazottainak tekinti, ami ha igaz, akkor a heftalitákcsupán egyike a korábbi pártus szövetséget alkotó törzseknek, nem pedig az egésze. A szövetkező egy helyen lakó népek összetettsége az elkerülhetetlen közös házasságok és kultúrális kölcsönhatások révén csak mélyült, amely által legtöbbjök, ha nem mind, szkíta ősök utódainak tekintette magát. Az avar-daha szövetséggel kapcsolatban, amelyből a pártusok kiemelkedtek, birodalmuk végén örökségük megoszlott a különböző irányokba vonuló népek között: az Indus Völgyébe tartó szkíták, valamint a kétirányba, a nyugat felé az Ural-Volga-Don Medencébe, illetve kelet felé Szibériába, Mongóliába és Kínába, mozgó avar-hunok.

Az Örökség

A néprajzi kirakó elég bonyolultnak tűnik, és nehéz logikus sorrendbe rakni. Mivel a testi jegyek és a nyelv változtathatóságuk és örökölhetőségük miatt kevés segítséget nyújtanak, ahogy azt minden kutatómunkámban kihangsúlyozom, a minden népben a belső érzéseiken, általános szokásaikon, tudatalatti emlékezetükön, mint az ősi örökség létező formáin keresztül megnyilvánuló szellemi jegyek a legjobb útjelzők. Ezért fontos, hogy a szellemi vonalat, az ősi népek hitét és hagyományait is megvizsgáljuk, hogy megtudjuk melyik határozza meg a legjobban a mai magyar nemzetet. Ebben a fejezetben egy rövid összefoglalót adunk mindazon népek kultúrális jegyeiből a pártus és szasszánida időszakig bezárólag, amelyek hatást gyakorlotak, vagy gyakorolhattak a magyar nép fejlődésében.
·
Mitanni (Mada, Magor): eredetileg szubirok, valószínűleg Atropateneben szálltak meg a hurriták Horezmbe való vonulását követve. Ezzel egyidőben elvesztették a hurriták védikus vallását és a zoroasztrianizmusra tértek át. Hazájukban a legősibb idők óta jelen voltak a habirok, és később izraelita kitelepítetteket is befogadtak. Nyelvük nagy valószínűséggel a sumérhoz nagyon közeli emegir/emesal volt, a hurriták indi nyelvétől különbözött. Bibliai őseik elsősorban Magóg és Mések; habirokkal kötött közös házzasságaik szemita összetevővel bővítették őket.
· Masszagéták (szarmaták, alánok, jászok): Az asszír krónikál moskijaival, a héber iratok Mésekjével való azonosításuk jól megalapozott. Eleinte Tógarma fiaival voltak kapcsolatban és a mitannitákkal és mindemellett olyan kapcsolatba kerültek a szkítákkal, hogy gyakran őket is szkíta utódoknak tartották - az amazonokkal kötött állítólagos közös házasságokkal. Természetimádók voltak. Részvételük a magyar nép kialakulásában csak a késői hun uralom alatti időszakra tehető.
· Médek (Madai): Árja nép, ahogy a hurriták. Nyelvük a szanszkríthoz, így ahurriták nyelvéhez nagyon hasonló zend. Ősi vallásuk talán a káldeai misztériumok által ihletett mitrás lehetett, aminek szolgálói a kinevezett mágik voltak. A mágik később felvették a zoroasztrianizmust és a médek mindkét vallást gyakorolták, ezek később a mazdizmuban olvadtak össze. Mégha a Méd-Perzsa Birodalom a zsidók számára kedvező politikát folytatott is nem lehettek túlságosan barátságosak, egyszer: amikor Dareiosz satrapája összeesküvést szőtt Dániel ellen (Dániel 6), és amikor Hámán, Hammedatha fia, a történelem első feljegyzett népírtására javaslatot tett (Eszter 3:6) - a Méd Agag megyébe tartozott.
· Szkíták: Az Eurázsiaiak tanulmányban az eredeti szkíták Magóg vonaláról való, indo-európai eredete már részletesen ki lett tárgyalva. Mindemellett ezt a nevet mindenféle vándorló törzsre alkalmazták, mivel pedig a szkíták a kontinens minden eldugott szegletében is jelen voltak, számos kultúrális vonást átvettek minden néptől, amellyel kapcsolatba, általában szövetségbe, kerültek. Ezért Európától Indiáig mindkét oldalon széles a skálája a számos szkíta jellemzőt és magukat szkítáktól származtató népeknek, árják és nem árják, indo-iráni és eurázsiai, türkök, szlávok, magyarok, rádzsputok, stb. Eredeti nyelvük máig ismeretlen, hettita talán, de amikor a történetíróknak tudomásukra jutnak, már iráni (zend?) nyelvet beszélnek. Vallásuk központjában a természet erőinek dícsérete állt és egy legfőbb istennőjük is volt, Tabiti, az indiai Kálihoz hasonló. A szkíta király halálakor, feleségeinek, szolgáinak, lovainak követni kellett őt, ahogy ez az indoeurópai népeknél jellemző. Másrészt a királynők sírjai gazdagon díszítettek, de nyoma sincs áldozatoknak. A szkíta eredetmonda szintén indoeurópai, a spártaihoz, dórhoz nagyon hasonló, hármas osztatú: Targitainak három fia van: Lipokszai, Arpokszai és Kolakszai. Targitai a hun és avar törzsek között, mint a székely szintén fontos ős. Ez a név a grúz Thargamosz és az örmény Togarma neveket idézi, ahpgy Arpokszai a habirok Arpakhshadját sejteti, de jó tudni, hogy amikor a szkíta legendák ismertté váltak, már számos környező kultúra befolyásolta és már eredeti nyelvükön sem beszéltek, így ezeket a neveket valószínűleg más hagyománykból vették. Minden próbálkozás ilyen nevek hasonlóakhoz való csatolására további zavart és spekulatív tudománytalan elméletekhez vezet. Ezek a nevek persze nem ismert ősatyákra utalnak, hanem a szkíta jelleg kifejezései, a leghitelesebb elméletek szerint a természeti jelenségek, állatok, háborús jelképek, fegyverek szellemeit idézték meg és olyan fogalmakhoz kapcsolódnak mint nyíl, napsugár, víz, előkelőség és vagyon. Másikfontos tényező a földrajzi eloszlásuk a perzsa-pártus és az azt követő időszakokban: a szkíták három csoportban fedezhetők fel, Szaka Paradraya, a mai Ukrajna területén, Szaka Tigraxavda Horezmben és Szaka Hawmavarga Szakasztánban; az első csoportot a szarmaták és az utánuk jövők (avarok, hunok, stb.) teljesen magukba olvasztották, a másik kettő a dahákkal együtt, az Indus Völgyébe költözött és utódaik a rádzsputok, atok, dahyák között találhatóak meg. Ezért ez az első csoport amely szerepet játszott a magyarság kialakulásában a szarmatákba, avarokba, hunokba és kazárokba való beolvadással. Bár a szkítáknak nincsenek habir ősei, az iniai szubkontinens szkíto-szarmata része volt az (az Indus Völgye, Kasmír, Rádzsásztán, és a Felső-Gangesz vidéke), ahol a kitelepített izraeliták a macedón uralom alatt és az után előszeretettel telepedtek le, türelmes környezetet találva.
· Heftaliták, vagy Hayathelaiták: Ez az egyik olyan nép amely származására a legtöbb ellentétes elmélet és vélemény született. Általában fehér hunokként ismertek, habár a hunokhoz nincs semmi közük. Ilyen társítás a félrevezető név egyezésekből adódik: magukat a kínai források szerint huának hívták, szanszkrít nevük pedig huna volt, amit történészek a hunokhoz kapcsoltak. Azonban nemcsak testi megjelenésük, de kultúrájuk, nyelvük, hagyományaik is nagyban eltértek egymástól. Theophylaktos simokatte megjegyezte, hogy a fehér hunk két törzs egyesülése, az uaroké és a hionoké, amelyet néhány szerző tévesen az avar-hun szövetséggel azonosít. A görög történetírók azt hitték, hogy a chioniták - hibásan "vörös hunok" -, kusán erdetileg talán Varkanából származó urai a fehér hunok egy törzse. A heftaliták kultúrális sajátosságai, földrajzi elhelyezkedése és vonulásukkal kapcsolatban a japán Kazuo Enoki arra a meggyőző döntésre jut, hogy aheftaltiák eredetileg irániak voltak. Egyik sajátosséguk a többférjűség volt, ami soha nem volt jellemző a hun népekre, hanem néhány árja klánra és tibetire. Hátterükről, a heftaliták kapcsolatba hozhatók a pártusokkal, de semmi sem bzonytja, hogy valóban így is volt. Majdnem teljesen eltűntek, nagyon keveset hagyva hátra magukról leszármazottaiknak. Hitükkel kapcsolatban, néhány kivételtől eltekintve,  az iráni népek közül nekik a legszétszórtabb a vallási rendszerük.
· Szabirok: Ez a név valószínűleg a "hun", vagy a "magyar" szinonímája. Herodotosz Szapi/Szabir, Makr/Magar néven említi őket, a szubarokra és mitannikra utalva. Más klasszikus források mindig együtt említik a két nevet (Szabir és Magor). A perzsa feliratokban a Sapardia és Hunae szintén összetartoznak. A háborúban való kiválóságukról, erős lovasságukról testi jegyeikről és kultúrális jellemzőikről szóló leírások egyenesen a hunokkal való azonosításukat eredményezik, mintha ugyanarról a népről lenne szó. A régi Szubar-mitani párosítás párhuzama a későbbiekben a hun-magyar lett, ezért a szabirok mérlegelését lásd a hunoknál.
· Avarok: Az avarok, ahogy azt már az előző fejezetben kifejtettük, kultúrálisan a szkíta-daha törzsekhez tartoznak, de ősi redetük talán szubar/habir. Őshazájukra vonatkozóan, a perzsa Varkana név jelentése "Farkasok Földje/Országa/Hona", amely a perzsa névre emlékeztet. Ennél sokkal hasonlóbb az "Avarok Hona". Így a perzsák vagy lefordították saját nyelvükre az ország avar nevét, így annak szó szerinti jelentése "Farkasok Hona", vagy pedig átültették a jelentést a perzsába az "avarnak" "farkas" jelentést adva, ami a sumér nyelv ismeretében nem is olyan valószínűtlen. (A farkas sumér jelentése urBARra, türk/török neve böre, a magyarban ugye FARkas, ahol a B-V-F változások a nyelvekben teljesen természetesek) A magyar mindenképp megőrizte ezt a jelentést, ahol a sorrend:   Farkasok-hona»Varkâna»Várkony, vagy Avarok-hona»Varkâna»Várkony. Ebben az esetben feltételeznünk kell, hogy az avarok nyelve a magyar egy régi formája lehet, ami nem is nagyon valószínűtlen, ha az emegir és az emesal közötti átmeneti nyelvet beszélő szubartui habirok voltak. További bizonyítékok is vannak erre: Az avarok Attila hunjai után, de a hunogurok és Árpád magyarjai előtt érkeztek Európába a Kárpát-medencében telepedve le. Mégha ezeket a letelepedési hullámokat különbözőknek is állítják be, gyakorlatilag folytonosságot képviselnek, egy "ős-magyar" területi igényt. Az avarok, folyamatos ellenfélként megtartották a hunok által korábban megszerzett területeket az európai hódítókkal szemben. A kortárs források nem tudtak az avarok és az előttük megjelent hunok között különbséget tenni, ugyanígy az utánuk jövő magyarokat sem. Az avarok könnyen "be tudtak olvadni" Attila maradékai közé, és a magyaroknak sem volt nehezebb a dolguk később a hunok/avarok/hunogurok közé keveredni - ugyanazzal a nyelvvel, életmóddal, ruházattal, konyhaművészettel, díszítőművészettel, fémművességgel, stb. rendelkezve. A Kárpát medence nyelvészeti térképe a hun-avar-hunogur-magyar letelepedések idején egységes területet mutat, ahol másnyelvű területek nem kimutathatóak, még türk nyelvek sem. Mivel abban az időben az avarok maradékai, a székelyekkel és más hunokkal együtt még mindig itt éltek, egyértelműen azt eredményezi, hogy ugyanazt a nyelvet kellet beszéljék, mint a magyarok. Ezt az azonosságot megalapozva egy másik meghatározó elemet is meg kell vizsgálni, a hitéletet: amit ebben a témakörben az avarokról tudni lehet azt régészeti leletek tanusítják, amelyek közül lényeges mennyiségű kétségtelen zsidó eredetre utal. Természetesen a kitelepített izraeliták gyakorolhattak hatást rájuk kezdetben, később a júdaiak is, de a zsidó kultúra befogadására való nyitottságuk a közös eredet tudatával magyarázható és az izraelitákban Arpakhshad, a közös ős hagyatékának hordozóinak felismerésével.
· Hunok: A hunok kétség kívül a magyar ősök leghíresebbikei, habár a róluk rendelkezésre álló ismereteket az állítólagos vérengző jellemükről zengő elfogult beszámolók és legendák  mocskolták be. A nyugati civilizációk a római nézőpontot ismerték meg először és a katolikus babonát később - a középkori imát "De sagittis hungarorum libera nos, Domine" - "A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket" (ami a "De furore Normannorum libera nos Domine" - "A vikingek haragjától ments meg Uram minket" könyörgéshez hasonló), egy a magyarok elleni védelemért megfogalmazott fohász, ami kitűnő íjjászatuk elismerése is egyben. A magyarokban ugyanazokat a hunokat látták, akik négy és fél évszázaddal korábban kitűnő íjjászaikkal Európa szívébe nyomultak. Ezen népek külső megjelenése széleskörben vitatott, a mi érdeklődésünk középpontjában azonban szellemiségük áll, amely a közetkező fejezet témaköre.
Meghatározási probléma: Mindezek ellenére a hun-szkíta témakörben még mindig fontos néhány alapfogalom tisztázása, mivel mai tudósok számos elemre és beszámolóra hivatkozva a magyarok szkíta vonalát hangsúlyozzák. Figyelembe kell venni, hogy a "szkíta" nem önelnevezés, hanem a görög skythai szóból ered, amellye a görögök minden eurázsiai népet jelöltek hunokat szarmatákat is beleértve, de nem tudjuk az eredeti szkíták hogyan nevezték magukat. A szó skythai mégsem teljesen azonos a perzsa "szakával", amit sokkal pontosabban használtak. Mivel ez egy kifejezés, amit a görögök használtak minden eurázsiai törzsre, valószínű, hogy így nevezték magukat amikro görögökkel kerültek kapcsolatba, pontosan úgy, ahogy ma a "őslakos (amerikaiak)" is átvették ezt a kifejezést önmaguk azonosítására, félretéve azt, hogy ők éppen algonquik, athapaszkák, muszkogik, sziúk, stb., olyan népek, akik valaha csak távoli kapcsolatban álltak egymással és saját nyelvükön biztosan nem "őslakos amerikainak" nevezik magukat.

A Hunok Ősi Vallása

Az egyik legmarkánsabb jellemző, ami megkülönbözteti a korai magyarokat más eurázsiaiaktól, különösképpen a finn népektől (akikkel számos tudós szerint közös az eredetük) az ősi vallásuk. A krónikák nem tudtak megnevezni egyetlen hun istenséget sem, mivel ilyenek nem léteztek. Ennek ellenére azt észrevették, hogy a hunok/magyarok imádtak egy Istenséget, akit sosem ábrázoltak, akinek a nevét sosem ejtették ki. A "mindenség Teremtőjének", a "mindenség Urának", "Mindenható Istennek" és hasonló címeken nevezték. Ibn-Fadlan, az arab történetíró a rusz népekről írta: "A magyarok mindenekfelett az Egek Urát imádják". Theophylaktosz írta: "Csak azt imádják Egyetlen Istenként, aki a mindenséget teremtette". A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thúróczy János Krónikája a magyar letelepedésről a következőképp számol be: "Árpád a Mindenható Isten könyörületét kérte". A Gesta Hungarorum megállapítja: "Árpád a Mindenható Isten kegyelmét kérte, hogy adja nekik örökre ezt a földet".
Ezekből és más beszámolókból egyértelműen látszik, hogy még mielőtt a kereszténységgel találkoztak volna, már régóta egyistenhívők voltak, sőt már az előtt is, hogy a kazárokkal kapcsolatba kerültek volna. A legfelsőbb lénnyel való kapcsolatuk leírásai eszünkbe juttaják a habirokról írt ősi feljegyzéseket, akiket az ókori emberek szerint az Istenséghez rejtélyes kapcsolat fűz: például egy hettita dokumentum, amely a különböző országok istenségeiről számol be részletesen, a következő szavakat használja: "és így tovább... és a habirok Istenei,...". Habár a habirok Istenségét névvel nem azonosítják, mégsem szabad elfelejteni. A hunok úgy tűnik a héber hit mezopotámiai ábrahámi és azt megelőző pre-izraelita korszakának számos elemét megtartották. Ezek az elemek nem kapcsolhatók a zoroasztrianizmushoz, mivel számos területen eltérnek, például a temetkezési rítusok, és legfőképp azon a tényen, hogy a zoroasztrianisták istenségüket Ahura-Mazdának hívják. Bár a pártus időszak vallási irányzatai nyoonkövethetők, csakúgy, mint a sumér sokistenhit maradványai. Mindemellett a szkíta környezet is alakított a vallási gyakorlatokon, amelyek így a sámánizmussal összekeverhetők - általában a táltos személyére jivatkozva. Míg a sámánizmus kannabisztól, gombáktól és más hallucinogén anyagoktól okozott önkívülti állapotban történő ritusok köré épül, melyekben a sámán állítólag közbenjár a szellemi világban, a táltos egy fajta, széles természetes gyógyászati, csillagászati és mági ismeretekkel rendelkező pap volt.
Az ősmagyarok hite szerint a világi renden égi hatalmak uralkodnak, és megmutatja a szellemi rendet is. Megkülönböztették a testet a lélektől, amely összetett volt, különböző természetű szintekkel: az első lélek a lélegzettel volt szoros kapcsolatban, a másik az érzelmek, értelem és az központja a lelkiismeret által, egy másik az értelemre vigyáz alvás közben - ez mai kifejezéssel élve a tudatalatti lenne, egy másik az alvilágban lakik a halál után - a héber seolhoz hasonló felfogás, míg egy másikat a személyiségként lehetne meghatározni. Még ha nem is pont ugyanazok, nagyjából a héber néfes, ruah, nesamah, hajah, és jehidah felfogásával lehet összevetni. Úgy tűnik még a túlvilági életről alkotott hiedelmek is a júdaizmussal azonos tőről fakadnak, és néhány ezek közül az ókori szokások közül a mai napig él. Például, azt tartják, ha meghal valaki annak lelke még vándorol, ezért ki kell nitni az ablakot, hogy megkönnyítsék a távozását, le kell takarni a tükröket, hogy a halott ne láthassa meg magát benne és vissza ne térjen.
A szellemi dimenzióról való elképzelés egy megdöbbentő sajátossága az "Élet Fája", amely a magyar művészetnek máig témája és csak a magyar területekre jellemző, Európában sehol máshol nem található. Ez egy kozmikus fa három ággal három sorban amelyek közt ott az élet és a tudás, a nap és a hold, a szelek, az emberi természet férfi és női lényege és az élet megújulása. Gyümölcsei egy messzi országban nőnek, ahova csak a kiválasztottak jutnak el, míg hétköznapi emberek csak hallhatnak a fa létezéséről. Mint köztudott, az Élet Fája a zsidó miszticizmus egyik alapvető eleme. Mégha a magyar felfogás el is tér valamelyest a kabbalistától, mindkettő alapjai a Babiloni államba nyúlnak vissza.
A korai magyar egyistenhit mindenesetre keveredett a sumér bálványimádással, amelynek istenségei alsóbb osztályokba lettek besorolva, mint angyalok, nimfák, szellemek, vagy mitikus hősök, ahogy a római katolikus, és az ortodox egyházak is a görög-római istenségeket szentekké és szűzekké változtatták. Mind a Turul mind a Fehér Űnő mondája sumér eredetű, ahogy a legendás alakoknak is megvannak a sumér istenség és király párhuzamai, például Ménrót/Nemere=Nimród, Enéth=Anuta/Bau (iráni Anahita), Damacsek=Dumuzi (káldeai Tamuz, mai magyar "Tavasz"), akit később a pásztor Csabával azonosítottak, stb. A babiloni/perzsa hatás szintén nyilvánvaló abból a tényből, hogy bár az Istenséget nem ábrázolják, mégis gyakran a nappal és a mennyekkel hozzák összefüggésbe. Sőt, az ősi magyar vallást az Izrael Északi Királyságának vallásával lehet összehasonlítani, ahol volt a mindenséget Teremtő, Egyetlen, és más jelképek a környező megvetett népekre (habár tudomásom szerint a magyarok eredetileg soha nem útálták a környező népeket!).
A fejezet végén elmondhatjuk, hogy a magyar nép eredete vallási örökségén keresztül is igazolódni látszik, amely ahabirok egyistenhitének, a sumér mitológiának és néhény a perzsa és pártus időkből származó zoroasztrianista elem keveréke. Néhány a magyarok sumér-hun eredetét ellenző szerző ezeket a tényeket mendemondának tartja, politikai érdekekből valami ál-tudományos irányvonalat követve, amelynek célja a magyar nemzet, gyökereik és azonosságuk ismeretének elutasítása, vagy mert más elméleteket akarnak ezáltal bizonyítani. Amit azonban nem tagadhatnak meg az, hogy ezek a mítoszok, mint minden nép mítoszai, származnak valahonnan, és azt sem tudják letagadni, hogy ezek a legendák az ősi magyar hagyományok közé tartoznak, és hogy ezek eredete kétségbevonhatatlanul az ókori mezopotámiában található.

Az Altáji és Finnugor Népek

A különböző tudósok között az egyik legnagyobb ellentmondás a magyarok és a türkök közös eredete körül van. Kétségtelen, hogy a magyarok nem türkök, és talán oha nem is voltak. A két csoport közötti kultúrális különbségek, különösen a magyarok letelepedése után a Kárpát-medencében, az osztrák-magyar elit által támogatott, majd a szovjet hatalom alatt lévő Magyarország és Magyar Tudománys akadémia által folytatott, új "hivatalos" eredet elméletéhez vezetett, a Finnugor elmélethez. Ez a munka, bármennyire is tiszteletre méltó, bizonyítékok hiányától szenved számos talányt hagy megoldatlan, ivel csak a Kr.sz. 18. század vége felé fogalmazták meg, figyelmen kívül hagyva minden korábbi történelmi/türténeti feljegyzést. A magyarok germanizálása már Vajk (keresztény nevén István) királlyal a Kr.sz. 10. században, megkezdődött, osztrák uralom alatt kellett egy új eredet elmélet, amely a vetélytárs Ottomán Birodalommal szemben a magyarokat az Európaiak oldalára állítja. Mindemellett Róma valási vezetése kisajátította Európa történelmét, a magyarokat pedig meg kellett tisztítani attól az ocsmány képtől, amit a hunok jelentettek Róma szemében - az rómaiaknak Attila hunjaival szemben állított állítólagos magasabb szintű civilizációja is erősen megkérdőjelezhető. Következésképp egy olyan tekintélyes vezető monarchia, mint az Osztrák-Magyar nem tűrhetett meg semmiféle nem európai alkotóelemet, és a többnyire német nyelvészek által támogatott Finnugor tűnt az egyetlen lehetőségnek a magyarok teljes europaizálására, nyugati népek, akik idővel elfelejtették homályos, barbár eredetüket és felismerték a német civilizáció értékes szerepét kultúrális fejlődésükben - a kor faji előítéleteinek megfelelően.
Az altáji (türk) kérdés vizsgálata előtt, a pártatlanság kedvéért szeretnénk bemutatni a Finugor elmélet alapjait:

Nyelvészeti szempontból a magyarok az ugornak nevezett népek csoportjába tartoznak (osztyák, vogul,) és finnek (finn-karél, észt-vepsze, mordvin, cseremisz, zürjén, vudmurt) csakúgy, mint a lapp és nyenyec. Más uráli népek, mint a baskír és csuvas nem lett a magyarokkal kapcsolatba hozva, csak azért, mert nyelvi alapokon türknek számítanak. Eme nyelvészeti osztályozás alapján azt feltételezték, hogy egy Finnugor család emelkedet ki az egyszerű népek pusztán elméleti uráli csoportjából. Később ez a család két ágra szakadt, az ugorra és a finnre, majd újabb válás az obi-ugor és a nyugati ugor ágra, amelyből a magyarok is feltételezhetően származnak. Erdőlakók voltak, akiknek kultúrális szintje a nomád vadászoké volt mindaddig, amíg kapcsolatba nem kerültek a magasabb rendű európai civilizációkkal (!). Ezek az állítólagos korai magyar gazdák összeszedték magukat és elindultak nyugatnak, hogy  elkerüljék a hazájukba, a Volga-Ural medencébe betörő vad türk hordák általi leigázást, aminek a vége a Kárpát-medence meghódítása lett egy legendai Árpád vezér vezetésével.
Ez az emlet, ahogy már mondtuk, feltételezéseken alapul és számos kérdést hagy megválaszolatlanul:
·Először is, nyelvészeti alapokon nyugszik, amelyek nem szükségszerűen tükrözi a népirajzi kapcsolatokat, így mégha azt mondjuk is, hogy a Finuogr törzsej valaha közös hazában éltek az Uraltól keletre és közös nyelvet beszéltek, lehetetlen megállapítani, hogy néprajzilag egységesek voltak-e, mivel egy nyelvet beszélő különböző népek társulása KözépÁzsiában általános volt.
·Az elmélet védelmezői azt is elismerik, hogy nem tudják bizonyítani, hogy a hunok, avarok, szabirok és más törzsek a magyartól eltérő nyelvet beszéltek-e, és ha igen, akkor az melyik nyelv volt. Másrészt nem adnak elfogadható magyarázatot arra, hogyan lehetett az Attilától Árpádig terjedő különböző letelepedési hullámoknak, a korabeli források bizonyságai szerint közös nyelve, és írása, a rovás.
·Szintén nem tudják megválaszolni a székelyek eredetét, számításon kívül hagyva a székelyek sajét azanosságtudatát, ls a "magyar" név eredetére sem tudnak tudományos magyarázatot adni.
·Azt állítják, hogy a Finnugoroknak nincs történelmük, vagy feljegyzéseik (talán mert ilyen népek soha nem is léteztek) és az európába való érkezésük előtti időkből sincsenek írott források róluk, nem mint csoportról, hanem különálló nemzeti egységekről. Nem tisztázott hogyan lett a primitív vadászokból nagyállat tartó, mester lovas és a legjobb szkíta módra képzett harcos (míg az obi ugorok és a finnek biztosan nem voltak azok).
·Az állítólagos magasabb kultúrfokon álló európaiakkal kapcsolatban, akikkel találkozva aztán úriemberek lettek, nehéz eldönteni kikkel is találkoztak: a finnek esetében akik a Balti térségbe vonultak, csak a skandinávok jöhetnek szóba - akik akkoriban még "viking", "varjag", "norman" néven ismeretesek és furcsamód pontosan a ragadoz magyarokhoz hasonlítják őket - és a baltiak. A magyarok esetében, a legközelebbi európai nép, akivel kapcsolatban lehettek, azok a jól ismert oroszok és a szláv törzsek, akiknek civilizációs foka messze alulmúlta a türk kazárokét.
·Az ugorok, a magyarok állítólagos ősei, nem azonosíthatóak be egyetlen történelmileg dokumentált néppel sem, az ugurokat kivéve, egy a saragurokhoz, utigurokhoz, kutrigurokhoz és más bulgár/onogur népekhez köthető törzs. Az ugurok kazária szívében éltek, pontosan az ugorok őshazájának tartott területen. Végezetl nevük a türk "ogur" kifejezésbl eredeztethető, aminek jelentése "törzs", és az ujgur névhez köthető.
·Végül a Finnugor elmélet nem tud elfogadható magyarázatot adni a magyar mitológiára. Hogy vonatkozhatnak mezopotámiai legendák ennyire a magyarok hiedelemvilágára, míg a korai finn népek hitvilágával kapcsolatosan nyomot is alig találni? Hogy maradhattak fenn a magyarok között annyi évszázad után olyan, egyértelműen bibliai eredetű nevek, mint Ménrót, vagy Magor. vagy sumér nevek, mint Enéth és Damacsek, míg ezek ás Finnugor népeknél nem lelhetőek fel?
Mindezek ellenére nem lehet nem kell ezt az elméletet teljesen kizárni, ha pártatlan, mindenféle rögeszmétől mentes, pontos, az eddig figyelmen kívül hagyott régészeti és írásos források figyelembe vételével tudományos felülvizsgálaton esik át. Nem zárható ki, hogy a finnek, valamilyen módon kapcsolatba kerültek a szkítákkal és más eurázsiai népekkel, ugyanazon a földterületen élve évszázadokon át. Elfogadhatatlan ugyanakkor, hogy gombamódra, az Ural hegység környékén, eredet nélkül, a semmiből jöttek létre. Figyelembe véve a Finnugor elmélet létrejöttének politikai helyzetét és támogatóinak körét, van okunk feltételezni, hogy jül meghatározott céllal a nemes tudományos vizsgálatok mellőzésével kelt életre. Ahogy ma áll, a Finnugor elmélet körülbelül annyira hiteles, mint azt állítani, hogy a spanyolok és a románok ugyanabból a fajtából valók, mert mindketten újlatin nyelvet beszélnek.

Másrészt viszont vannak középkori dokumentumok, amelyben a magyarokat "türköknek" hívják, vagy a türk népek közé sorolják. Ez a kifejezés minden eurázsiai népet jelölt, gyakorlatilag kiváltva a szkíta elnevezést, amely a Kr.sz. 4. évszázad után a kelet-európai  Szkítia megszűnésével időszerűtlenné vált. Ez a terület vált következésképp a szarmaták, hunok, onogurok, bulgárok, magyarok, szlávok és türkök lakhelyévé; az ország nagyrésze a rusz betörésig, amikor is a magyaroknak új hazát kellett keresni és a Kárpát-medencében telepedtek le, Kazáriához tartozott. Így az egykor szkítának nevezett keletről érkezett törzsek türkökké váltak az európai krónikások szemében, és a magyarok is köztük voltak. Nyelvészeti szempontból az eurázsiai népeket az Ural-Altáji csoportba szokás sorolni, amelyben az uráli az Ugor-Finn csoport, az altáji pedig a türk-mongol csoport. E művi osztályozás szerint a magyarokat és minden más eurázsiai népet ezekbe a csoportokba kell tudni beilleszteni, tulajdonképpeni antropológiai/genetikai és kultúrális örökségük mellőzésével. A korábbi szkíták nagyrésze kilógott a sorból, ezért az indo-árja, vagy iráni csoporthoz sorolták őket csupán a szerzett nyelvük szerint, így jártak például a rádzsputok, játok, guddzsárok, stb. A nyelvi alapú osztályozás eredményeként elég különböző és földrajzilag egymástól több ezer kilométerre elválasztott népeket közös őstől származtatunk, legyen az szkíta, szarmata, hun, vagy bármi más, mégis hibásan lettek oda nem illő népekkel összecsoportosítva, csak mert kultúrális összeolvadáson mentek át, vagy felvették a földrajzilag meghatározó nép nyelvét.
A Pártus Birodalomban, ponosabban Horezmben lakó népcsoportok, ahogy már mondtuk, különböző irányokba indulva eltávolodtak egymástól és más törzsekkel keveredtek, új népi-kultúrális egységeket alakítva, amelyek később önálló azonosságot szereztek. Ilyen terjeskedés vélemények sokaságát és a tudósok közötti ellentmondásokat szültek, amelyek számos elmélet formájában láttak napvilágot a lehetséges megoldást illető bármiféle közös egyezség hiányával. Például, az egyik megoldatlan kérdés, hogy a hunok a Hsiung-nuhoz tartoztak-e, vagy sem: alapvetően minden válasz helyes, attól függően, hogy a hunok mely ágáról van szó. Majdnem biztos, hogy Attila népe és a hozzájuk tartozó hunok egyenesen Horezmből érkeztek Európába, soha nem voltak kapcsolatban a Hsziung-nuval, sem nem vándoroltak korábban kelet felé. Tehát, ha a kérdés Attila hunjaira és a magyarok őseire vonatkozik, a válasz határozott "nem". De az ujgurok kialakulásában szerepet játszó hunok esetében, kínai és más források alapján a válasz "igen". Ugyanez igaz az avarokra, és a feltételezett juan-juan kapcsolatukra: igaz lehet az avarok keleti ágára, de nem az egészre.
Mindamellett a feltűnő ázsiai külsejük miatt, hogy az avarok európát kelet felőli ellen-terjeszkedés részeként érték el. Ez újabb kérdéseket vet fel: Ha a magyaroknak és ujguroknak uganazok a hunok és avarok az ősei, és az ujgurok egyértelműen türkök, akkor a magyarok is türkök? Nem. Ez a kulcsa az egésznek: a hun-avar törzsek nem egységes tömb voltak, hanem önálló egységek, és Horezmből különböző utakon két fő irányba, kelet és nyugat felé terjeszkedtek. A keleti szárny az, amely az altáji, vagy tágabb értelemben a türk népek kategóriájába eshet, amelybe azonban a magyarok, és az egész nyugati szárny nem tartoznak bele.
Így, mivel a magyarok sem az altáji, sem az Ugorfinn csoportba nem illenek, más osztályozás kellene... talán egy Horezmi.

Mi Van a Kazárokkal?

Igen, a végszót még nem mondtuk ki, mivel türk népek is részt vettek a mai magyar nemzet kialakításában: kazárok/kabarok, kumánok (kipcsak) és kisebb számban besenyők. Történetileg a legmeghatározóbb közülük a kazár, akikkel a magyarok folyamatos szövetségesi, vagy aláremdelt, vagy társnemzet, vagy szomszédi, vagy vetélytársi kapcsolatban álltak. A Kazár Birodalom összeomlása után a magyarok által szívesen látott vendégek voltak a már elfoglalt Kárpát-medencében. Mindkét népnek hasonló volt a nyelve, így megértették egymást. A kazár nyelvet egészen a Kr.sz. 10. századig használták magyarországon. Furcsamód és éles ellentétben a tanulmány céljával, a kazárok semmi lényeges újat nem adtak a feltételezett héber-magyar kapcsolathoz: a vezetői rétegének a judaizmus elfogadása által elhíresült, az ujgurokkal kapcsolatos türk nép voltak, de nincsenek benn a zsidó vérvonalban, ez egy sor spekulatív, főképp antiszemita töltetű elméletet tápláló tény. Néhény szempontból örök rejtély maradnak, például kik voltak ők, és hányan voltak? A kök-türkök összeomló királyságából jöttek és saját néprajzilag eléggé összetett birodalmat hoztak létre, amely a Horezm és a Dnyeper közötti majd összes szkíta népet ötvözte. Az onogurok és a bulgárok, a magyarokhoz hasonlóan, akiknek a nyugai területeken megvolt a saját állama, meghatározó eleme voltak Kazáriának. Minden valószínűség szerint a kazárok nem lehettek túl sokan, legalább is az uralkodó osztályon kívül, mivel folyton a belső szövetségeket erősítgették az alárndelte törzsekkel, hogy fenntarthassák királyságukat. Mielőbb mélyebbre ásnánk a témakörben, szükséges, hogy tiszázzunk a kazárokkal kapcsolatban két hamis elméletet: az egyik, hogy állítólag belőlük származik a mai zsidóság túlnyomó része, ami alapvetően téves. A kazár vonal többnyire a mai magyarokban, bulgárokban, néhány kaukázusi népben és a magyar zsidóság számos tagjában található meg, amely főleg a szefardi zsidósággal kötött közös házasságok révén, nem tiszta kazár többé, hanem főként szemita zsidó.
Másik alaptalan elmélet, az előző téveszmén félrevezettetve, és annak kihangsúlyozása céljából, amely azt állítja, hogy a kazárok az ún. Izrael "elveszett törzseinek" a leszármazottai. Az "onogur" kifejezésnek, amely "tíz törzset" jelent sincs semmi köze hozzájuk. Általános szokás volt a türkök között a szövetséget a társuló törzsek száma után elnevezni (ücsogur = "három törzs", besgur = "öt-törzs", altigur = "hat törzs", tukurgur = "kilenc törzs", uturgur = "harminc törzs", stb)Nem szükséges ilyen megállapításokat kidolgozni az askenázi zsidóság igazolása céljából, mivel a bennük lévő kazár vér lényegtelen, ahogy azt a genetika már bizonyította. Saját feljegyzéseik szerint, a zsidó hitre térés után a kazárok továbbra sem tettek úgy, mintha izraelita származásúak lennének, hanem Tógarma utódainak tartották magukat, valószínűleg Targitai ősatyával, a szkíták legendás ősével azonosítva. A zsidó hitre tétésük ettőlfüggetlenül rejtély marad és egy ilyen szokatlan esemény talán a köztük lévő avarok, vagy hunok ráhatásának eredménye. (A kazárokról bővebben itt). A kazár elem a magyarok eredetében vitathatatlan olyannyira, hogy ez közvetve bár de zsidók áálítólagos kazár eredetének antiszemita elméletét is támogatta, mivel az összeomló Kazár birodalmoból Magyarországra menekülő zsidók maguk is azt suggallták, mintha kazárok lennének és nem eredeti zsidó származásúak, hogy a magyarokhoz hasonló elbírálásban részesüljenek.
Sőt, a kazárok és a magyarok olyan közel álltak egymáshoz, hogy mindkettőt magyarnak ítélték!

A Honfoglalás

A mai Magyarország hivatalos megalapítása a hét magyar törzs és kazár szövetségeseik letelepedésével történt meg, miután elfoglalták a magyarok "Ígéret Földjét", amely a Kárpátoktól a Duna mentén a Germán Európáig terjed, a mai Magyarországnál sokkal nagyobb területen. Habár a föld elfoglalása nem egyszerre történt, de sikeres betelepülések és a térség népességszaporulatának következménye, időrendben:
Jászok: A magyar ősök egy eleme, az európai történelem kezdetei óta a Kárpát-medencében éltek. A jászok, akiket joggal tekinthetünk a terület őslakosainak a szarmaták nyugati ága voltak és már a római időkben is jelen voltak a Balkán térségében, a Fekete-tenger és a Lajta közötti hatalmas területen éltek, amelyet történelmi feljegyzések is igazolnak. A jászok már a pontuszi Mithridatész Eupatorral is szövetségre léptek Róma elleni háborújában Kr.e. 88-ban, amely őket délkelet Thrákia térségébe helyezi. A rómaiak csak tíz évvel később indítanak büntető hadjáratot a nyugat Pannóniában élő jászok ellen Kr.e. 78-76-ban. Ezek a tények a jászok egész Balkánra kiterjedő jelenlétét igazolják. A görög Ptolemaiosz is megemlíti, hogy a iassii a mai Szombathely környékén élnek. Minden bizonyíték arra utal, hogy a jászok már két évszázaddal a rómaiak dáciai hadjárata előtt a Kárpát-medencében éltek, és a magyarok ilyen alapon joggal tartanak igényt ezekre a területekre (amelyek ma más országok birtokában vannak).
Politikai okokból azonban egy ál-tudományos elmélet is napvilágot látott: az állítólagos "Dáko-Román Kontinuitás", a magyaroknak a Kárpát-medence déli-keleti, Erdélyként (a román nyelvben eredeti név  a területre nincs, csak a magyar név átiratából kialakított név - az Ardealnak nincs értelme a románban) ismert részére, tartott igényét aláásandó. Az Erdély név a terület magyarország viszonylatában a térségen belüli földrajzi elhelyezkedését jelzi; román nézőpontból a területnek tulajdonképpen a Transzkárpátia nevet kellene viselnie, de nem Erdélyt (az Erdőn túli terület)! A Dáko-Román elmélet a magyarok ősíségét és örökségét igyekszik meghazudtolni, nem ennek a tanulmánynak a célja az oláhok, vagy vlahok (mai néven románok) igazi eredetének a tárgyalása, amely eltérítene a témakörünktől. A témakörben lásd: Vlach (térkép angolul). Írásos bizonyítékok igazolják, hogy a hét magyar sereg a Kárpát-medencébe érve gótokat, gepidákat és szlávokat talált saját rokon-előfutáraik, a szarmaták, hunok, onogurok és avarok mellett, de bármféle vlah/oláh népességnek semmi nyoma.
∙A hunok a Kr.sz. 4. évszázad második felében történt érkezése az első keleti bevándorlási hullám. Ők alapították meg az első magyar királyságot Európában és visszavonulásuk után megtartották folyamatos jelenlétüket a székelyek által. A hunok legyőzték a gepidákat, egy germán népet, amely a gétákat (dákok) törölte el, a rómaiak kivonulása után. Attila hű szövetségesei voltak és fontos szerepet játszottak a catalaunumi csatában, habár halála után a gepidák a hunok ellen fordultak.
Avarok: Kr.sz. 567 óta élnek a Kárpát-medencében, miután kiűzték a gepidákat. Bizánc számára folyamatos fenyegetést jelentettek és Kr.sz. 626-ig a Balkán nagyrészét elfoglalták. Egy másik bevándorlási hullám Kr.sz. 680 körül érkezett keletről, a hunogurok és kabarok, akik szövetségesként társultak hozzájuk, megalakíta az Avar Gyűrűt, amely a folyamatos szláv és bulgár noymás miatt jó egy évszázados fennállása után erős hanyatlásnak indult. Az Avar Gyűrű 791-ben bomlott fel végleg.
Ezeket a csoportokat - szarmaták, hunok, avarok, hunogurok, kabarok és a beolvadt népek - Árpád seregei meg is találták a Kárpát medencében, amikor Kr.sz. 896-ban elfoglalták, megkezdve a végérvényes honfoglalást és a különböző törzsek egy nemzetté olvasztását. Mindezen betelepülési hullámokat egy etno-kultúrális folytonosság jellemez, meghatározva a magyar népet.
Bíborbanszületett Konstantin (Kr.sz. 913-959) azt mondta "miután a kabarok, a kazároktól elszakad törzsek a magyar hadrend élén álltak, következett Neke (Nyék) törzse, a második volt Megere (Magyar), a harmadik Kourtugermatosz (Kürt-Gyarmat), a negyedik Tarianosz (Tarján), az ötödik Genach (Jenő), az ötödik Kare (Kér), és az utolsó Kase (Keszi)". Figyeljük meg ennek az utolsónak a nevét, amelyet a kaszikkal/kaszdikkal kapcsolatban már korábban említettünk.
Attila hunjaitól Árpád magyarjaiig és a csatlakozott törzsekig, kultúrális és nyelvi folytonosság volt a Kárpát-medencében, ami bármi nem rokon nép, szlávok (akik északról egyesíették kultúrájukat a Duna-Dráva vonal mentén, de nem a Kárpát-medencében), a germán törzsek és a római-bizánci terjeszkedések, betelepülései ellenére érvényesülni tudott. A Honfoglalás volt annak a népnek az utolsó lépése, aki ennek a földnek a megszerzésére már évszázdok óta törekedett. Az ezt megelőző hunok és avarok alapította királyságok és államok inkább az egyiptomi ó-, közép-, és újbirodalomhoz hasonlíthatók, köztes időszakokkal,  mintsem külön uralmaknak. Árpád magyar-kabar szövetségének nem okozott különösebb nehézséget a korábban letelepedett hunok és avarok beolvasztása, mivel ugyanaz volt a kultúrájuk, hasonló nyelvet (dialektusokat) beszéltek, ugyanolyan ábécéjük volt (a hun-magyar-székely rovásírás), és ugyanaz volt a vallásuk. Különben mivel a Kárpát medencében élők jóval töben voltak, mint az újonnan betelepülők, a magyar nyelv nem élt volna meg hosszú időt a Honfoglalás után - elképzelhetetlen, hogy a nagy többségben lévők megtanulatk és átvettek volna egy olyan, betolakodók által beszélt nyelvet, mint a magyar, nyomát sem hagyva feltételezett korábbi nyelvüknek, nyelveiknek (főleg az Árpád hódytása után egy évszázaddal megkezdőtött erős germanizálás után, ha a korábban megtelepedettek magytöbbsége nem a magyarhoz hasonló nyelvet beszélt volna, Magyarország ma német nyelvű ország lenne). Kultúrális különbségek sem kimutathatók a hun időszaktól kezdve az avar időszakon át.

Furcsa Egybeesések

A Honfoglalás néhány eleme megdöbbentő hasonlóságot mutat az ókori történelemmel, amely talán a magyarok eredetének titkát őrzi. Egy kis fényt is vetnek a magyar vallási gyakorlatokra és tanokra, amelyek gyökereit a főszereplők nagyon is ismerték, és amely Magyarország egy királya után, akit később említünk kifejezett feledésbe merült elhatározva az egész magyar ürükség feladását a vallási romanizálódás és kultúrális germanizálódás érdekében.
Amikor a hét rend vezére megkötötte a vérszerződést, Álmost választották vezérnek, a hun Attila örökösének, és utódait a nép uralkodóinak mindörökre. Ezután elhatározták, hogy visszaveszi azt a földet, amit négy és fél évszázadal korábban Attila választott királyságának: a Kárpát-medencét. Álmos, öregen, Ungváron halt meg, az "Igéret Földjének" kapujában, lábát be nem téve arra, és fia Árpád vette át helyét. Árpád Kusidot küldi ki az elfoglalandó föld felderítésére és az a jelentést kapja, hogy az orszég gyönyörűséges és pompás, gazdag és termékeny. Ezért Árpád tülköt ragadott és a Mindenható segtségét kérte, hogy a földet mindörökre ennek a népnek adja, majd ő és vezérei bevonultak a Kárpát-medencébe, de nem mint betolakodók, hanem mint jogos tulajdonosok.
Mielőtt nagyon elősre szaladnánk, vizsgáljuk meg a következő párhuzamokat:
∙Álmost választották, hogy a népet a négy és fél évszázaddal korábban Attila által birtokolt földjöz vezesse, melyet ők az "Ígéret Földjének" tartottak - Ugyanígy Mózest is kiválasztották, hogy a hébereke arra a földre vezesse, amelyet 430 évvel korábban Ábrahámnak ígértek, aki keletről jött és ott letelepedett.
∙Álmos, akárcsak Mózes, öregen, az Ígéret Földjének kapujában halt meg anélkül, hogy belépett volna rá.
∙Árpád, ahogy Mózes, embereket küldött ki a föld felderítésére annak elfoglalása előtt. A jelentés mindkét esetben az volt, hogy a föld gyönyörű és gazdag.
∙Mindkét vezető a föld elfoglalását, a Mindenható ígéretének tartotta.
Tudhattak Álmos, Érpád és népük ezekről a tényekről? Egy pontos leírást követve hajtották végre mindezt? Kapcsolatban vannak ezek az egybeesések eredetük rejtélyével?...
A hétmagyart általában hét törzsként értelmezik, de  úyg tűnik ezek nem népi csoportok voltak, hanem rendek, amelybe a népet rendezték. A hét egy nagyon fontos szám az ókori Közép-Keleten, nem csak a héberek között. Jelképezheti ez a hét vezér vaamilyen módon Média hét hercegét, a hét mágit, akik olyan közel álltak Perzsia királyához? Vajpn megőrizték ezt a hagyományt, vagy mindez véletlen csupán?
Árpádot utódai követték, habár a türzsi vezérek elég hatékony ellenőrzés alatt tartották saját csoportjaikat. Ebben az időszakban az erdélyi gyula (a gyula kkoriban még cím volt, és nem név, mint ma) megerősödött és Erdély független magyar fejedelemség lett a magyar államban, de saját kormányzattal. Árpád háza Gézával újra erős kezekbe került, aki elvette Saroltot, az erdélyi gyula lányát. A Géza halálát követő események néhány érdekes, ókori vallási törvényeken alapuló tarsadalmi gyakorlatot mutatnak:
Koppány, aki a királyi vérvonal egy hercege volt, el akarta venni Géza özvegyét, a levirátus törvényének megfelelően. Ez a törvény kimondja, hogy a halott idősebb testvére köteles elvenni annak özvegyét és gondot viselni gyermekeiről, vagy utódot nemzeni neki, ha nincsenek. Ez a szokás ritkaság, csak néhány nép gyakorolja: elv volt a pre-izraelita hébereknél [1], amit az izraeliták folytattak [2], követték a zsidók és romák, törvény volt Hsziung-nuban, a hunok között és néhány mongol és türk népnél.
Koppány, ezzel a cselekedetével, a trónutódlás jogának igényével is fellépett, egy újabb ugyanarra az eredetre visszavezethető törény: Rúben, Jákob elsőszülötte, eévette apja ágyasát, hogy megtartsa születési jogait [3], Avsalom is ugyanezt tette Dávid király elleni összeesküvése alkalmával [4].
Gézának azonban volt egy fia, Vajk, aki nagybátyja ellen fordult. Vajk német lovagokkal kötött szövetséget, akik csapatokat küldtek erősítésként, majd legyőze Koppányt, darabokra tépette testét, amit a magyar állam négy legfontosabb várának kapuira tűztek, beleértve Erdély székhelyét is, hogy megfélemlítse a gyulát, aki Koppány oldalán állt.
Ez a tett is ókori eredetű: a hagyomány szerint Sém ősatya megbüntette Nimródot a Mindenhatóval való szembeszegüléséért, és darabokra vágta testét, hogy bizonyságként osszák szét az emberek között, hagymány, amit az egyiptomiak Ozirisz Legendájaként ismertek, akit Szet hasított darabokra és osztotta szét az egész országban. Hasonló történet szerepel a Bibliában (Bírák 19:29.), bár nem büntetés, hanem egy elkövetett bűn miattti igazságszolgáltatásként. Az is véletlen csupán, hogy Sém a habirok ősatyja, és az egyiptomiak Szetet a hikszoszok és apirok istenségeként azonosították?
Bár a tett akkoriban nem számított annyira barbárnak, mint ma tűnik, a rítus eredeti céljaihoz mérten Vajk nem igazságosan járt el. Ez az uralkodó azonban, aki megsértette az ősei által kötött vérszövetséget is és számos más ballépést is elkövetett, felvett István nevén a szentek közé soroltatott.

[1] Teremtés 38:8; [2] Második Törénykönyv 25:5-6 - az iraelita törvény értelmében a levirátus csakis utód nélkül meghaltak esetében alkalmazható, csakis a testvér özvegytől származó elsőszülöttét lehetett a halott fiának tekinteni.
[3] Teremtés 35:22; 49:4; [4] 2.Sámuel 16:22.

A Váltás

A honfoglalás alatt és nem sokkal azután a magyarokat Európa rémeinek és a kereszténység fenyegetőinek tartották (ahogy a vikingeket később), a híres középkori ima szerint  "De sagittis hungarorum libera nos, Domine". Bár fél évszázaddal Árpád uralkodása után Taksony békés kapcsolatokra törekedett az eurúpai államokkal, elfogadást keresve - mindenek felett a magyarok semmilyen független állam földjét nem vették el, hanem egy senkiföldjének tartott területen telepedtek le, és a szervezett állam létrehozása csak további biztonságot szavatolt a további keleti betörések ellen. Taksony szntén engedte a kereszténység terjedését az országban, az ősi kultúra és hagyományok veszélyetetése nélkül és a vérszerződés tiszteletben tartása mellett. Utóda Géze maga is keresztény lett, ahogy az erdélyi gyula is.
Ezek az áttérések egyáltalán nem befolyásolták a magyar kultúrát - a magyarok "pogány" vallása nem sokban különbözött az "egyistenhitű" római katolicizmustól, amely tulajdonképpen sokkal bálványimádóbb, mint a gyűlölt régi vallás, a görög-római isteneket "védőszentekké" alakítva a szentek és tanítványok képében.
Vajk, új nevén István, lett a római egyház fanatikus híve nyíltan megsértve ősei vérszövetségét. Német hercegnőt vett el és fejébe vette a magyarok elnémetesítését. Uralkodása véres eseménnyel kezdődött, megölte a trón vérszerződés szerinti, amely szerint az uralkodó ház legidősebb férfi tagjának a joga az uralom, jogos várományosát. Nem tudni biztosan ki volt Koppány, nyílván nem Géza testvére, talán Taksony egy másik ági unokája (Géza unokaöccse, Vajk nagybátyja). Mivel a beszámolókat Vajk krónikásai írták, tudatosan hamisított információk és családfák vannak bennük, kihagyások és ferdítések István, Magyarország királyaként való jogszerűsítésére. Számos dokumentumot elpusztítottak, mivel a rovásírást üldözték és latin betűkkel akarták kiváltani (ami egyébként nem alkalmazható a magyar nyelvre, számos és kitalált betűket kellett alkalmazni a hangzók helyes jelölésére, amik egyébként a rovásban megvoltak, minden hanghoz egy karakter). Még a rovással már megírt Bibliákat is elégették! István király ("a szent") a németesítés nevében félredobta a magyar kultúrát és történelmet, amiért Rómában szentté avatták. Arra tette fel életét, hogy kipusztítsa az ősi magyar vallást pont, ahogy az "egyházatyák" is kitörölték a júdaizmus minden nyomát az eredeti keresztény hitből. Nem tudni biztosan, hogy Koppány az ősi vallás pártján állt-e, vagy elutasította-e akereszténységet, de Vajk nemcsak ő ellene harcolt, de katolikus hercegek ellen is fordult, mint a marosvári Ajtony, vagy nagybátjya az erdélyi gyula ellen. Habár István a kereszténység védelmére hivatkozott harcaiban, és hamar megtanulta hogyan semmisítsen meg bármely a katolikus európában alkalmazott, római egyházétól eltérő vallási nézetet. Uralma nem tűnik túl ékésnek: uralkodása végén, Vászoly, egy másik rokona fellázad ellene. A gyilkos Vajk (a szent István) megvakíttatta, megcsonkíttatta majd kivégeztette. Nincs hasonló attrcitásokra példa a "szent" Istvánt megelőző magyar történelemből - még Attila, az "Ostor" által sem. Istvánnak nem volt fia, aki a magyar trónon követhette volna, mivel mindegy meghalt apjuk előtt. Az utódlási viták egy rövid szakasza után a kijevi rusba üldözött András, Vászoly idősebbik fia lett Magyarország királya, visszaállítva az Árpád házat. Innentől kezdve azonban az ősi kultúrális örökség erős hanyatlásnak indult az elnémetesedés megállíthatatlan folyamata következtében és az eredet titka talán örökre elveszett a rovással írott dokumentumok elpusztításával.

Rejtélyes Távoli Kapcsolatok

Mielőtt befejeznénk a tanulményt, úgy döntöttünk az érdekesség kedvéért megemlítünk néhány kuriózumot is - amiket csupán érdekességként kell kezelni, a lehetséges kapcsolatra vonatkozó bármiféle bizonyíték teljes hiánya miatt. Ezek a vad egybeesések nem szabad, hogy bármiféle elfogadandó elmélet alapjait képezzék, hacsak a jövöben meggyőző bizonyítékok nem kerülnek elő, ami igen valószínűtlen. Ezek a rejtélyes távoli kapcsolatok a nyelvészeti és a bennszülött amerikai népek más sajátosságain alapulnak: eredetükre vonatkozóan a Bering szoroson való átkelés elmélete a legelfogadottabb, antropológiai és biológiai sajátosságaik nagyon közel állnak az eurázsiai népekéhez, feltételezhetjük, hogy néhény szkíta és egyéb csoportok elérhették amerikát a fagyott Északi sarkon keresztül új népcsoportot hova létre. Nem zárható ki, hogy közöttük a zikkurat építő sumérokkal rokon csoportok is voltak, vagy legalábbis zikkurat építő emberek. Ez az érdekes furcsaság amerika egyik legkiemelkedőbb civilizációjára a majákra vonatkozik - akiknek neve talán a magyarok nevével közös tőről fakad -, akiknek eredetmondája egy ikerpárról szól, akik vadászok voltak, akárcsak Hunor és Magor, akiknek neve is érdekes jelentésű: Hun-Apu és Xbalenque. Hun-Apu neve, furcsamód azt jelenti magyarul, hogy "Hun Apu". A néve kiché nyelven (a maják nyelve) azt jelenti "Mester Mágus", pontosan azt, amit az ókori Közép-Keleten a "Rab Mag" jelentett. Testvére Xbalenque neve megintcsak lényeges, azt jelenti "jaguár", amely állat a leopárd amerikai megfelelője, talán csak véletlen, hogy Nimród, a hatalmas vadász, a leopárok ura volt? Hasonlóképpen, a maja ikerpár Nimród által úgy tűnik mezopotámiai eredetű lehet, szintén hasonlóság, hogy a maják, akár a sumér-babiloniak zikkuratokat építettek ugyanazon vallási okokból. További megdöbbentő tény, hogy a hun kifejezés elég gyakori a Popl-Vuhban található maja mitológiai nevek között, például Hun-Hunapu, Vukub-Hunapu, Hunbatz, Hunchouen, stb. Ősi eredetük titkát őrizték volna ez által, amely később egy ázsiai nép megnevezése lett?
A maja mitológia más elemei is arra utalnak, hogy Ázsiából érkeztek a Bering szoroson keresztül: eredet legendájuk ahhoz az időhöz kapcsolható, amelyben az emberek összezavarodtak, mert nem értették egymás nyelvét, így nyelvek szerint más-más helyre vándoroltak. Útjuk során számos nehézséggel kellett megküzdeniük, hatalmas hegyeken kellett átkelni és a tengeren, amely csodás módon kettévált és átengedte őket (!).
A maja eredetlegendák a földjükön uralkodó sötétségről is beszámolnak, mielőtt a nap megjelent volna, aminek fénye eleinte nagyon bágyadt volt, fogalmak, melyek csak az Ázsiából a hideg északon keresztül való átkeléssel magyarázhatók, őseik emlékezetében a napmentes tél és a gyenge nyári nap földje.
Ahogy azt korábban már említettük, nem szeretnénk semmiféle magyarok és maják közötti kapcsolatot hirdetni, ami elég merész és kockázatos lenne, csupán érdekességként említjük meg ezeket az egybeesésekért. Kétségtelen, hogy Nimród babiloni mítosza a világ minden népéhez eljutott, amely alól a maják sem kivételek, amit érdekesnek találtunkazok bizonyos jellegzetességek: a zikkurat, a vadász ikerpár és neveik jelentése, a hun kifejezés felbukkanása, a maja megnevezés és más kisebb hasonlóságok, amiket hagyományaik tanulmányozása során felismerhetünk.

Következtetés

Sok további mélyebb tanulmány szükséges a témakörhöz. Ahogy azt már a tanulmány előzetes megjegyzéseiben is kijelentettük, néhány háttérinformációt szerettünk volna adni, amit további kutatások és viták vagy megerősítenek, vagy elutasítanak. Tudjuk, hogy az itt felvázolt feltételezések nem épp szokványosak, bár történelmi tényeken alapulnak számos, főként magyar tudós által elvégzett kutatások figyelembe vételével (Baráth Tibor, Bíró Lajos, Dümmerth Dezső, Gyárfás István, Győrffy György, Hámori Alfréd, Kiszely István, Lépő Zoltán, Magyar Adorján, Mészáros Gyula, csak hogy néhányukat megemlítsük). A tanulmny célja az eredetkutatádokhoz való hozzájárulás felhívva arra a figyelmet, hogy az eredetek kulcsa ott rejlik az ókori dokumentumokban, és csak arra vár, hogy felfedezzék.

 


*

Hargita Csaba Honlapja (magyar és angol)

*

The Hungary Ring
[ Join Now | Ring Hub | Random | << Prev | Next >> ]